2012. április 29., vasárnap

Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon

18:00 0 Hozzászólás
Amikor középiskolás voltam meggyőződésem volt, az irodalom tanítás nem törekszik arra, hogy a diákok megszeressék az írókat. Elég ha tudnak írásművet elemezni, többet olvasni nem fontos, csak a kötelezőt. Mert mi másért lett volna kötelező olvasmány Mikszáth Kálmántól a Különös házasság , ez a maga műfajában nagyon jó , de egyáltalán nem 16-17 éves gyerekeknek való mű.(Utánanéztem, mára már lecserélték a Beszterce ostromára.) Ámde Mikszáth nem hagyta magát és az elbeszéléseivel csak valahogy sikerült belopnia magát az ifjúság szívébe, legalábbis az enyémbe igen. Egyetlen mondat kellett csak hozzá. A "királyné szoknyája" című elbeszélésben egy örökösödési vitát zárt így az író: "Hegyek, folyók, völgyek vették itt kezükbe ezt az osztálydolgot."
Ez a mondat egy varázsütésre eldöntötte, hogy fogok én még sok Mikszáth művet olvasni.
A szülői háztól örökölt Két választás Magyarországon című regény volt az első, tévedésből persze, mert azt hittem elbeszélés gyűjtemény. Ezt a kötetet 1955-ben adták ki és a bejegyzés tanúsága szerint az apukám kapta "kiváló munkájáért".




A komoly cím ellenére egy meglepően könnyed olvasmányt találtam, amely három részből áll. 
Az első részben megtudjuk hogy kicsoda Katánghy Menyhért és hogyan lett országgyűlési képviselő.
A második részben Katánghy leveleit találjuk, amelyeket a feleségéhez írt.
A harmadik részben az derül ki, hogyan lehet valaki országgyűlési képviselő egy következő ciklusban egy egészen másik helyen.
Nem kezdenék most bele ecsetelni, hogy milyen nagyszerű író Mikszáth Kálmán, hiszen ezt azért tudjuk. 
Az élményeimet szeretném most megosztani a könyvvel kapcsolatban és egy kis tartalmat.
Fogtam a könyvet és olvastam, de már az első oldalaktól kezdve nevetgéltem, minden oldalon egy mulatságos megállapítás, humoros helyzet.
Ám elértem egy fejezethez, ahol nevető görcsöt kaptam. Orvostudományt tanult Katánghy és éppen egy halotton gyakorolták volna a csontszú eltávolítást, mintha élő beteg lenne. Az volt a feladata, hogy lelket öntsön a betegbe, mert a műtét altatás nélkül történt volna.
"- Kezdje hát!
Hősünk erre odaugrott a halott fejéhez, ki meredten, fehéren terült el az asztalon, borzalmas, kinyitott szemeivel, melyeket puha, szelíd kéz be nem fogott a szomorú kórházi nyoszolyán. Harminc éves férfi lehetett, sűrű hajjal, vastag bajusszal.
- Ne hagyja el magát, barátom! Szorítsa össze a fogait.
Az orvosnövendékek nevetni kezdtek a komikus szituáción, melyet a tanár pedánssága teremtett, s alig figyelt valaki Csepenkára, ki a csontszú ismérveit vázolta terjedelmesen, mielőtt késével bevágna a hulla ujjába. Menyus úrfi pedig zavartalanul folytatá a biztatást:
- Ne féljen, nem tart sokáig! Hiszen Csepenka tanár úr csinálja, a nagy Csepenka. Örüljön, hogy a nagy Csepenkához jutott.
A napfény beszűrődött a zöldes zsalukon s ott pajkoskodott a hulla arcán. Valóságosan olyan volt, mintha mosolyogna, hogy a nagy Csepenkához jutott. Az orvostanulók a hasukat fogták, úgy nevettek. Maga Csepenka is mosolygott.
- Biztosítom, hogy meg lesz elégedve. Egy kis fájdalom nem nagy dolog. Történtek már nagyobbak is a világon. A szegény Dózsa Györgyöt egy tüzes trónba ültették. Mi a maga esete ahhoz képest? Hát a Jókai »Kétszarvú emberét« olvasta-e? Az volt a parádé. Megnyúzták elevenen és egy bivalybőrbe varrták. Mit szólna ön az ilyesmihez?
Itt megállt Menyus úrfi, mintha a halott feleletét várná, de az néma maradt.
- Pfuj. Ne jajgasson! Mit ordít? Azt hiszi, hogy az használ? Képzelje, hogy egy bolhacsípés. Higgye meg, katonadolog az egész, én hát csak azt mondom, barátom, hunyja be a szemét...
A nevetés megfagyott az ajkakon. A halott behunyta az egyik szemét.
- Él! Él! - ordítottak a tanulók. A halott a másik szemét is behunyta, és melle emelkedni kezdett."

A könyvet ilyen szép illusztrációk is ékesítik.
Akkor jöjjön egy kis tartalom.
Az író rendszeresen közölt országgyűlési tudósításokat a Pesti Hírlapba, amelyek nagyon népszerűek voltak. Ám egyszer csak felbukkant egy Katánghy Menyhért nevű képviselő, aki a feleségéhez írt leveleit közzététette a lapban, ezzel a népszerűségi lista élére került. Az író kötelességének érezte kideríteni, hogy ki ez az ember, mert egyébként nagyon titokzatos volt a személye. Az írásait is egy Varga Mihály nevű ember vitte be a szerkesztőségbe. Miután elkészült a nyomozással közzétette a Nagyságos Katánghy Menyhért képviselőúr viszontagságos élete, kalandjai, szerencsétlensége és szerencséje
című írásban. 
Katánghy Menyhért a országban akkoriban jellemző dzsentri család harmadik gyermeke. A családi kupaktanács eldöntötte, hogy miután az első fiú mérnöknek tanult és nem gazdagodott meg, a második fiú prókátórnak tanult és szintén nem gazdagodott meg , Menyusból  legyen orvos, mondván:
"A doktoroké a világ, mert beteges. Hiszen már nincs is egészséges ember. A Menyus csinos fiú, kellemes modora van, és derekasan tud szelet csapni. Ezen a pályán sokra viheti. Hány gazdag ember van a doktorok közt! Csak az nem boldogul, aki nem akar.
....
Menyus édesanyja, szül. Pribolszky Johanna is osztotta ezt a nézetet.
- Könnyű tudomány - mondá. - Ha az orvos meggyógyít valakit, az hálás és dicséri, ha pedig ki nem gyógyítja, örökre elnémul, nem tehet neki szemrehányást."
Így aztán orvos lett Menyusból, de munkája az nem volt, mert a családi birtok környékén senki nem akart beteg lenni. 
Megkapta kevéske örökségét és fürdőorvosnak állt Prixdorfban. Azzal a céllal telepedett le, hogy az ott lebzselő fürdővendégek között hátha talál egy gazdag, feleségnek való leányt, addig eléldegél valahogy. Páciensekre nem volt remény, mert ő volt a 13. orvos a fürdőhelyen, de úgy csinált mintha folyton betegekhez járna, hol a városka egyik, hol a másik végén bukkant fel. E kis szélhámosság hatására el is terjedt a híre, hogy milyen jó orvos lehet, biztosan fontos betegei vannak stb. Fel is figyelt rá a szintén elszegényedett család leánya Bodrogszeghy Klára, de ő is egy kicsit szélhámos volt, mert el tudta hitetni Menyussal, hogy gazdag és van egy gazdag nagybácsija is, akitől örökség várható. Így aztán egymásra találtak és csak a mézes "napok" alatt derült ki, hogy egyiküknek sincs semmije.
Volt viszont a nagybácsi, aki elhatározta, hogy képviselőt csinál Menyhértből, méghozzá Székelyföldön. Néhány év múlva egy kis furfanggal sikerült is rávenni a keményfejű székelyeket Borontón, hogy válasszák meg Katánghyt képviselőjüknek. Így került Budapestre és bevetette magát az országgyűlési képviselők családtól független, léha életébe, mert otthon hagyta a feleséget és az időközben született porontyokat.
A következő fejezetben Budapestről írt leveleket olvashatunk számszerint tizenkettőt.
Érdekes beszámolók az Országgyűlés életéből, amelyekből kiderült, hogy a képviselők lényegében semmit nem csináltak, csak megtapsolták a minisztereket, megszavazták a szavaznivalókat, utána pedig lumpoltak. Minden levél szabadkozásokkal zárul, hogy sajnos nem sikerül lakást találni Pesten, ahová a feleség és a pulyák is odaköltözhetnének.
A harmadik rész A körtvélyesi csíny címet viseli.
Miután felesége ráunt a férj dorbézolására Budapesten, rábeszélte a borontói asszonyokat, tegyenek róla, hogy a férfinép ne Menyust válassza képviselőnek és így is történt.
De a képviselőt aki már egyszer azzá vált nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lemondjon az édes életről  a fővárosban.
Körtvélyesen, ahol már eldöntött tény volt, hogy ki lesz a képviselő egy helyi népszerű ember személyében, egy csínnyel hogy, hogy nem Katánghy Menyhértet választották képviselőnek, aki azelőtt soha nem járt ott.
Ebben a részben mindent megtudunk Körtvélyesről, lakóiról, életéről, ismét mulatságos helyzetek közepette.
Számomra a tanúság az volt ebből a könyvből, azon túl, hogy tényleg nagyon jól szórakoztam, de mai képviselőink valószínűleg örökölték Katánghy Menyhért mentalitását, képviselőnek lenni minden áron, ha törik, ha szakad.

2012. április 28., szombat

8:00 0 Hozzászólás
Conn Iggulden:Az uralkodó-Róma kapui


Már vágytam ismét, egy jó történelmi olvasmányra, és meg is kaptam ettől a könyvtől.
Mindig érdekelt Julius Caesar élete. Érdekelt mi igaz a rettegett hírnevéből és mi nem. Milyen ember volt ő pontosan. Mitől lett ő olyanná
.
Bár a könyv nem teljesen hű az igazsághoz, de nem vette el az élvezete értékét.
 Nem szeretem általában azokat a könyveket, amik hozzá tesznek vagy elvesznek az igazságól, de itt nem érezhető, nincsen tele bakikkal.
Megfelelő részben ad hozzá dolgokat vagy vesz el. Szerintem nem lehet bele kötni.

Izgalmas könyv.
Az elején nem is tudjuk, hogy ki is főszereplőnk, csak egy kedves, rokonszenves, de kicsit kakaskodó ifjút ismerhetünk meg, hű barátjával.
Aztán fokozatosan ráismerünk ki is ő, de akkor már késő, rokonszenvükbe fogadtuk, nem működnek az előítéleteink.


Néhol kemény olvasmány, sok durvaság van benne, de az annak a kornak a jellemzője., tudomásul kell vennünk, ha olvasunk róla.
Vannak nagyon rokonszenves figurák benne. Szerintem jól sikerültek a karakterek. 
Nem csupán jók vagy rosszak, hanem megmutatják apróbb jellemhibáikat is, amik később nagyobb hibáikká nőnek ki vagy gyengeségeikké.

 A könyv jó példája az összetartozásnak, a hűségnek és odaadásnak, a kitartásnak minden esetben.

 Szívesen merültem el a korban. Együtt sétáltam a  harcos katonákkal Róma utcáin, velük harcoltam a nagy csatákban.


Van benne némi romantika is, de nem vette el a könyv igazi mondanivalójáról a figyelmet.


Tetszettek benne a harcolós részek, az hogy izgalmas könyv, nincs idő pihenni közben, hiszen folyton történik valami.


Amivel egyedül gondom volt, hogy sokszor az írásjelek el lettek nyomtatva.
Sok helyen kérdőjel van a kijelentő módban íródott sorok végén.


A borítója is tetszik,.


És amiért még jobban szeretem ezt a könyvet, az az, hogy bizony sorozat, végig mutatja a nagy Caesar életét szinte a végéig, ha jól tudom.
A könyvet köszönöm a Gabo kiadónak!


történet::10/9
helyszín:10/9
szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/8
érzelmek,romantika:10/7
a könyv hangulata:10/8
a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/8
a borító :10/18

Gabo kiadó:http://www.gabo.hu/hu/
recenzió, saját
477 oldal
Fordította: Bihari György

2012. április 27., péntek

Robin Cook: Műhiba

8:00 1 Hozzászólás
Kedvet kaptam a múlt hónapban SzaMártitól Robin Cook olvasásához. Aztán amikor húsvétkor anyukáméknál voltunk, a nagypapám könyveiből válogattunk, és ott találtam három-négy Cookot. Érdekesen egybevágott ez a két dolog, el is hoztam a talált könyveket, és az elsőt, a Műhibát már ki is olvastam.
A Műhiba egy újabb könyve Robin Cooknak, ami azt jelenti, hogy még csak olyan húsz éve írta. Ez így vicces persze :) szóval úgy értettem az újat, hogy nem az első klasszikusai közül van, mint például a Kóma vagy az Agy. Van is benne egy vicces kikacsintás az olvasóra, amikor az egyik szereplő műtéti érzéstelenítés előtt megkérdezi az orvost, olvasta-e a Kómát, és ugye vele nem fog megtörténni, ami ott. Szeretem az ilyet a könyvekben. A másik ilyen kis humor, amikor az aneszteziológus annak örül, hogy nem Braxtonnal vagy Hickssel került össze, mint szülésnél segédkező kollégákkal. Ezek a nevek a Braxton-Hicks-féle összehúzódásokról lehetnek ismerősek, amik a terhesség második harmadától jelentkező, fájdalmatlan méhösszehúzódások :).
Nna, de beszéljünk a könyvről. A főszereplőt, Jeffreyt elítélik orvosi műhiba miatt: epidurális érzéstelenítéskor meghalt az általa érzéstelenített beteg. A műhibát abban találták, hogy erősebb hígítású érzéstelenítőt használt, mint kellett volna - de ez nem igaz, bár a bizonyítékok ellene szólnak. Magas óvadékot tűznek ki rá, és az újabb tárgyalásig szabadlábra engedik. Ő azonban először is megszökik az óvadék elől, amivel magára szabadít egy fejvadászt, és nyomozni kezd. Tudja, hogy nem követett el hibát, és talál hasonló eseteket, ahol ugyanolyan megmagyarázhatatlanul reagáltak a betegek az érzéstelenítésre, mint az ő esetében. Meglehetősen furfangosan és mozgalmasan zajlik az élete a következő napokban, egyszerre menekül az őt üldöző fejvadász elől, miközben nyomoz és próbálja kitalálni, hogy mi történhetett, úgy, hogy elegendő bizonyítékkal szolgálhasson ahhoz, hogy az ítéletét semmissé nyilvánítsák.
Nem mesélem el, miket fedez fel és hogyan jutunk el végül a happy endig - mert persze eljutunk. Sőt, időközben segítője is lesz, mégpedig egy csinos, fiatal nő személyében.
Izgalmas, fordulatos könyv, és az a hátborzongató benne, hogy minden meglepő új helyzet ellenére az egész mégis hihető... Szerencsére nem vagyok annyira parázós, hogy attól kezdjek félni, hogy ilyesmi a valóságban is, akár velünk is megtörténhet - mármint betegként - de jobb is, ha nem gondolunk bele.
Az egyetlen negatívum, hogy én nem szeretem, ha egy könyv helyenként túl van magyarázva, olyan szaga lesz tőle, mintha a karakterszám miatt írnának bele fölösleges mondatokat. Minek leírni, hogy "hazaért, letette a kulcsát a balra lévő kisasztalra, kikötötte a cipőfűzőjét, és kibújt a cipőjéből"? De az ilyenek azért nem vonnak le sokat a történet szórakoztató mivoltából. Jó volt, könnyű volt olvasni, ajánlom annak, aki egy kis borzongató izgalmat szeretne (a vége felé egy szakaszon kicsit gyomorforgató is lesz, csak óvatosan)!

2012. április 26., csütörtök

Paulo Coelho: Tizenegy perc

22:00 0 Hozzászólás
Talán az egyik legnépszerűbb spirituális író, én mégis évekig kerülgettem. A tizenegy perc az első könyv, amit olvastam Tőle, és biztos vagyok abban, hogy nem a utolsó. Sőt, a következő hónapban csak tőle fogok olvasni.
Annak a fajta spiritualitásnak, ami ebben a könyvben megjelent, élet-szaga van. Egy örömlány történetét meséli el, amiben tulajdonképpen semmi "meglepő" nincs, hiszen számtalan könyv íródott már a témában a Pretty Woman-ról nem is beszélve. Coelho viszont az egészbe beletette a saját lelkét, és fantasztikus módon megjeleníti a főszereplő lelkivilágát, rajta keresztül pedig a többiekét.
Ahogy olvastam a regényt többször meglepett, mennyire le tudj írni a női lelket, milyen szépen visszaadja azt, hogy mit játszódik le a nőkben. Végülis a könyv végén kiderül a titok nyitja; kiderül hogyan is volt képes erre a férfi író Coelho.
A szexualitásról szól, annak mélységeiről és a beteljesült szerelemről, ami két egymásra talált lélek tánca. Őszintén szólva én rátenném a 18-as karikát. Vannak benne olyan részek, amihez én úgy érzem kell egy bizonyos fokú érettség, talán még a 28-as karikát is rátenném :) Ha mégis valaki korábban a kezébe veszi , mindenképp az események mögöttes tartalmára fókuszáljon.
Én több jelenetet is megkönnyeztem és nem egyszer bevillant a végkifejlettől függetlenül, hogy csak a lányomnak ne kelljen ezeken a mélységeken átmenni soha.

Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi

11:33 0 Hozzászólás
Van talán már  10 éve is, hogy olvastam ezt a könyvet, még főiskolára jártam és anyukám hívta fel rá a figyelmem, hogy biztosan érdekelni fogom. Azt hiszem nagyon gyorsan ki is olvastam. Valamelyik nap bevillant, hogy ez is egy meghatározó könyvélmény volt számomra, gondoltam megosztom itt is.
Emlékszem, hogy a címéből először egy Diótörő féle témára gondoltam, de hamar kiderült, hgy nem erről van szó. Egy önéletrajzi napló, ami ZZ-ről szól, aki 15 évesen súlyos balesetet szenvedett. Most puskázhatnék a netről, de nem teszem :) A "történet" lényege, hogy  Zoli maradandó sérüléseket szenvedett, mozgáskorlátozott lett, illetve nem tudott beszélni, de megmaradt benne valami nagyon fontos, az akarat. Az óriási élni akarás. Ez elvezette odáig, hogy tudjon önállóan járni, akár egyedül közlekedni a "nagy" pesti forgatagban. A beszédet pedig egy írógéppel pótolta. Segítségével kommunikált a családjával, és vezette le a gyógyulásának folyamatát illetve az újszerű életének élményeit. Szellemileg teljesen ép maradt koponyasérülése ellenére, de a mozgáskoordinációs zavarok miatt ezt sokan nem veszik észre, ezért az utcán megszólják, sértegetik. 
Számomra egy részt megrázó élmény volt a sorok által részt venni ennek a 15-17 éves fiúnak az életében. Egy élettel, vágyakkal teli élet, hirtelen megtörik, de ott marad a remény sugár, az élni tudás reménysugara. Másik oldalon pedig rengeteget tanultam tőle, az önmagunkban vetett hitből. Feladhatta volna, vagy akár visszaélhetett volna a helyzetével, de nem. Ő a saját erejéből, az önmagába vetett hitéből képes volt újra várakat építeni. Azt, hogy mennyire is volt képes, a honlapja is tükrözi: Saját utad 
Antikváriumokban kapható, van folytatása is: Kitiltottak, Törj át az üvegfalon, Öbölkör

2012. április 24., kedd

Maryrose Wood: Méregnaplók

9:00 0 Hozzászólás
A könyv rejtélyes címe és tartalma egyből felkeltette az érdeklődésemet. A gyógynövények termesztése, gyógyításra való felhasználása mindig is misztikusnak tűnt számomra, és ebben az ifjúsági regényben bőven vannak misztikus és rejtélyes elemek. Már ha csak az apa méregkertjére gondolunk, ahová lányának, Jessamine-nak tilos a belépés. Vajon miért?

A 18. század végén járunk: Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, akinek élete célja, hogy minél többet megtudjon a gyógyhatású növényekről. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja.
Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a neve Gyom és a jelek szerint rendkívüli kapcsolat van közte és a növények között. Kicsoda Gyom Mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött? -
teszi fel  a kérdést a könyv ajánlója.

A regénnyel úgy voltam, hogy mikor elkezdtem olvasni, nem volt semmi különös, csak éreztem, hogy történni fog valami. Aztán, mikor feltűnt Gyom, onnantól nem lehetett letenni! Vártam, mi fog történni, ki is ez a fiú, illetve mit titkol az apa. Persze sejteni lehet, hogy a lány és a fiú közt alakulni kezd valami. Ami aztán majdnem tragédiába torkollik. A regény végén viszont nagyon dühös voltam! Nem ilyen befejezést vártam, másnak kellett volna elmennie! 
A könyv olvasása közben végig azt éreztem, mintha egy növénykertben lennék én is, szinte éreztem a friss föld nyirkos illatát, a levelek susogását. (Többen is írták, hogy ezt a könyvet a kertben, szabadban kell olvasni - szerintem is. Kár, hogy most még hideg lett volna hozzá.)
Furcsa, rejtélyes tinitörténet tehát a Méregnaplók, volt ami nagyon tetszett benne, volt, ami kevésbé, de nem volt rossz, a hangulata fogott meg leginkább.

A szerző, Maryrose Wood, mielőtt regényírásba kezdett volna, évekig színészkedett, rendezett és színpadi íróként is kipróbálta magát. Honlapja: www.maryrosewood.com
A történetben szereplő Alnwick-kastély és Alnwick-kert Észak-Anglia legnépszerűbb turistalátványosságai. További információ a www.alnwickcastle.com és a www.alnwickgarden.com holnapokon, a kép ez utóbbiról származik.

2012. április 23., hétfő

8:10 0 Hozzászólás
M.C.Scott:A római kém
Már iszonyatosan vártam a postást.Szegény majd meg szakadt ezzel a nehéz könyvvel a táskájában. Kikaptam a kezéből és már cafatokra is szaggattam a borítást. Nem bírtam várni egy percet sem. Rögtön neki is kezdtem az olvasásának,pedig eléggé megrettentem a könyv vastagságától. De nem volt miért. Egyszerűen nem értem hogy a Boudica sorozat miért nem lett sikerkönyv? Vagy az író ír jobban azóta? Mert ez a könyv fantasztikus. Érdekes , hogy míg az előzőt az Alexandra kiadó adta ki,addig az új könyvet az Agave kiadó. És bizony nem nyúltak mellé. Sokak kedvence lesz ez a könyv!Köztük az enyém is. Hihetetlenül izgalmas a történet,szerte ágazó,sok szereplős és még ez sem tudja elrontani. Ha sok a szereplő,akkor általában nem valami kidolgozottak a karakterek,de itt igen. Nagyon jó karaktereket vonultat fel a történet. Kedvencem Math az utcagyerek és Hannnah a gyógyító. Ami a könyv erőssége még,az az hogy bármi is van benne,az nagyon jól fel van építve. Legyen szó fogathajtásról,amit annyira jól leír az író,hogy együtt száguldunk a lovakkal és a fogattal. Talán még fel is tudnánk egy lovat szerszámozni. Ismernénk minden csínját-bínját a fogat hajtásnak. Vagy esetleg a kémekről,kémmé válásukról legyen szó? Történet közben eggyé válunk a szereplőkkel és úgy érezzük közben,hogy mi is kém tanoncok vagyunk . Itthon azt vettem észre hogy lopva hátam mögé lesek,hátha követ valaki. Ami ugye lehetetlenség! Ez mellett kapunk egy kis misztikumot is. Jóslatokról és szibillákról,megérzésekről és álmokról. Talán azokat a részeket élveztem a legjobban. Van benne a sok erőszakon,harcon,csatán kívül romantika is és némi szerelmi háromszög vagy inkább sokszög. Van aki nem az akinek látszik. Ki tudsz igazodni azon hogy ki kicsoda is valójában? Rómát,Nérót és Róma felégését is megkapjuk a könyvben.Hiszen erről szól a könyv nagyrészt. Kapunk egy esetleges magyarázatot,hogy hogyan égett le Róma. Kíváncsiak vagytok rá,hogy ki keze által? Jézusról és a kereszténység kezdetéről is vannak benne részek. Egy könyvben benne van minden,ami egy könyvet jó krimivé,jó szórakoztató irodalommá tesz,van benne csata,izgalom,romantika és némi önmarcangolás,szenvedés is. A történelmi részek aránya pont megfelelő. Még nem unalmasan szócséplő,hanem érdekes annak is,aki nem kedveli a történelmet. Aki pedig szereti mint én,felkelti az érdeklődését pont annyira,hogy még kicsit kutathasson utána ha nem ismeri pontosan a részleteket. Szerintem eléggé hű a történelemhez is,csak egy kicsi van a hozzá nyúlva,ami még nem zavaró. A könyv úgy ér véget,hogy akár folytatható is,amit én szívből remélek. És mint olvastam a kiadó honlapján,várható folytatás. Remélem nem kell sokat várnunk a következő részre. A borítója nekem tetszik. Semmi faxni,semmi figyelemfelkeltő,túlságosan rikító színek,esetleg egy ember. Hanem pont a megfelelő kialakítás,ami utal a történetre. A történetről: Krisztus után 64-ben Róma ura Néró, aki szívesebben lenne színész vagy szekérhajtó, mintsem a Birodalom császára. A kiismerhetetlen, szenvedélyes és veszélyes uralkodó száműzte Senecát, az egyetlen embert, akiben bízhatott, majd őrültekkel és összeesküvőkkel vette körbe magát. Amikor egyre nagyobb tömegekhez jut el a prófécia, amely szerint a Mennyei Királyság csak akkor érkezik el, ha Róma lángokban áll, Nérónak külső segítségért kell folyamodnia.http://www.blogger.com/img/blank.gif Köszönöm az Agave kiadónak! történet::10/8 helyszín:10/8 szereplők,karakterek megformázása,hitelességük:10/9 érzelmek,romantika:10/7 a könyv hangulata:10/9 a történet párbeszédei,tájleírás,metaforák,nyelvezete:10/7 a borító :10/8 izgalom:10/9 Agave kiadó:http://www.agavekonyvek.hu/ saját,recenzió 592 oldal Fordító:F.Nagy Piroska

2012. április 22., vasárnap

Az ajtó

6:00 0 Hozzászólás
Szabó Magda: Az ajtó


Szabó Madgát régóta nagyon szeretem, mondanom sem kell, hogy az összes megjelent írása elolvasásra vár nálam valamilyen formában. 
Az ajtó (1987) Szabó Magda életének egy nagyon érdekes szakaszát öleli fel. Miért szeretek Szabó Madgát olvasni? Azért mert olyan emberi, olyan őszinte és olyan érzelmes. Az ajtó egy kapcsolatról szól, egy kapcsolatról egy idős házinénivel, aki egy személyben a környék gondnoka, a házfelügyelő, Szabó Magdáék és sok más család bejárónője, az állatszerető, mindenkiről gondoskodó néni, Emerenc. Emerenc, akinek múltja van és titkai, melyeket jól eldugva, lakása mélyén őriz a zárt ajtók mögött. Több, mint 20 évig állt kapcsolatban Szabó Magda családjával, és közben sosem derült teljesen ki is ő valójában. Az írónő és Emerenc nagyon közel kerültek egymáshoz, annak ellenére, hogy Emerenc féltve őrizte szuveneritását és a szívét is. Ha megszeretsz valakit, függeni kezdesz tőle - tudjuk jól mindannyian. Szabó Magdában az a csodálatos, hogy szembe tud nézni önmagával, látja a saját hibáit és gyengeségeit. 


 Mindezek mellett egy gyakorlati jelentőségű megfigyelésem: jókat mosolyogtam magamban, ahogy a művészlélek Szabó Magda, elúszott a gyermektelen lakás rendbetartásában, a háztartás vezetésében, amikor egyedül maradt :) Szinte láttam magam előtt a kétségbeesést és azt, hogy ezek a feladatok mennyire nem az ő hatáskörébe tartoznak, mindössze a hétköznapi ismétlődő mozdulatok.
A szívemhez legközelebb Viola, a mindent tudó kankutya élete és sorsa állt, a lapokon is átsütött csodálatos egyénisége.
Szerintem az tud igazán élni, aki jelen van a pillanatban, akit érdekel az, ami körülötte van, rá tud csodálkozni a vele és mellette élő emberek egyéniségére és sorsára, megéli a kapcsolatokat. A legszebb emléket állította az írónő Emerencnek, amit csak lehetett.


"Ez a könyv, pontosabban mostani új kiadása, több okból kivételes állomás írói életutamon: elsősorban amiatt, hogy míg készült, szüntelenül azt éreztem, hasztalan tettem papírra, senkit nem fog érdekelni Szeredás Emerenc, még kevésbé az én nem is valami vonzó arcképemet rögzítő gyónás, mely összetört tükörcserepekből egybetákolt keretbe szorítja az írót és a megsérthetetlen, mégis megsértett igazságot. A mindig is mitológiai személyiségnek érzékelt Emerenc aztán megtette első csodáját: az első kiadás megjelenése utáni héten már nem volt kapható története, a könyv üzenetét, amelynél magánabb magánügy igazán nem volt elképzelhető, személyes ügyüknek vállalták fel azok, akik az írót élete minden buktatóján átsegítették: az olvasók. A sepregető öregasszony, aki ha teheti, mindenki útjából el iparkodott seperni a bajt, veszedelmet, áthágta a magyar határt, alakját éppúgy ismerik német földön, mint az Északi-tengernél vagy Svájcban, a Columbia Egyetem Kelet-európai Arcképek sorozatából holdtükör arcába nézhetnek az olvasni szerető New York-iak. Lakásomat vadidegenek keresik fel miatta, állnak az erkélyemen, ahonnan még látni egykori otthonát, kértek tőlem már fényképet róla és valami emléket Viola kutyáról. Az Európa Könyvkiadó is nyilván Emerenc ösztönzésére döntötte el, hogy mikor újraindítja a szerző életműkiadását, nem a pályakezdő Freskó megjelentetésével teszi, amikor az arénába visszatért fiatal író szenvedélyének lángjai először lobbannak a higgadttá modulált mondatok között, hanem Az ajtó-val, amely alkotója jelenlétét harmincnégy nyelven igazolja vissza a nemzetközi könyvpiacon. Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történetben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam."



10/10

2012. április 21., szombat

Küzdelem a Lyme-kórral

10:00 0 Hozzászólás
Makra Ágnest már lassan 30 éve csípte meg egy kullancs, azóta küzd azzal szörnyű betegséggel, amit Lyme- kórnak hívnak. Nagyon sok szenvedésben volt már része ez alatt a három évtized alatt, mind fizikailag, mind lelkileg, azonban Ágnes nem tört meg, és nem engedte, hogy a kór maga alá gyűrje. Küzdött és remélt, mert csak így lehetett túlélni, és csak így lehet most is. Hogy egy nap arra ébred majd, hogy nincs fájdalom.

Akkoriban, amikor kálváriája 1985-ben egy ici.pici kullancs miatt megkezdődött, Magyarországon még nemigen tudták beazonosítani a Lyme-kórt. Hosszas egyéb vizsgálatok után végül rásütötték, hogy pszichózis, hiába próbálta bizonygatni az orvosoknak és a nővéreknek az ellenkezőjét, hogy ő márpedig érzi, hogy valami nincs rendben a testében, nem hittek neki. Emiatt még erősebbnek kellett lennie, hiszen tudta, ha hisztizni kezd, már tényleg nem moshatja le magáról a pszichés megbélyegzést.

A betegség fél éve lappangás után megtámadta az idegrendszerét, ízületeit; Ágnes tolószékbe kényszerült. Végül egy Amerikában élő magyar orvos igazolta betegségét, akkor már nagyon le volt gyengülve. Végső kétségbeesésében Mexikóba utazott, - amire a pénzt szimpatizánsai gyűjtögették számára össze, hogy ki tudjon utazni - egy kezelésre, aminek a lényege az volt, hogy maláriás vérrel fertőzik őt meg, és a magas láz majd elpusztítja a kórokozókat a szervezetében. A láztól teljes önkívületben fetrengve, hányingertől és lázálmoktól gyötörve töltötte napjait az ottani kórházban, az orvosai a karjukban vitték ki zuhanyozni is. A kezelés, bár jól sikerült, de sajnos nem sikerült az összes kórokozót megölni a szervezetében, csak csökkenteni a számukat, többszöri kiutazás és kezelés után is.

Ma már jobban ismerik ezt a borzalmas betegséget az orvosok, de nagyon fontos, hogy az emberek észrevegyék a legapróbb jeleket is, és figyeljenek rá. Makra Ágnes ezért is írta meg könyvben az ő történetét, hogy felhívja mindenki figyelmét rá, hogy egy apró kullancscsípésből milyen életre szóló betegség alakulhat ki.

Ágnesnek ma már férje és kisgyereke van, akik mindenben támogatják és segítik, így legalább már nem egyedül kell felvennie a harcot a betegséggel.
Fantasztikus a bátorsága és kitartása, kívánok neki gyógyulást és boldogságot!


  • Cím: Kullancscsípéstől a maláriáig
  • Kiadó: Maszk Egyesület
  • Oldalszám: 217

Márciusi összefoglalónk

7:27 0 Hozzászólás
Az előző hónap könyvélményeit szeretnénk összefoglalni ebben az új rovatban, kiemelve néhány írásunkat, mindezt egy virtuális beszélgetés keretei között, amivel minden hónap elején fogunk jelentkezni. :o)


Judy: A Marquez bejegyzésed után úgy gondolom Indriya, nem pont neked íródtak a könyvei. De azért próbálkozol még vele majd később, vagy leírtad magadban? Olvastál már tőle mást is?

Mennyire bosszant a nők másodrendűsége, elnyomása a könyvben és az életben?

Indriya: A könyvvel és az íróval semmi baj nem volt, pontosan azt a hatást érték el, amit egy ilyen történet - elnyomókról, és elnyomottakról - el kell, hogy érjenek... telitalálatnak éreztem a könyvet, ahogy telik az idő, egyre inkább. Kíváncsi vagyok Márquez többi kötetére is. A másodrendűséget sosem fogadtam el, legyen az nőkkel, vallási, faji hovatartozással, vagy akár csak munkahellyel, esélyekkel kapcsolatban. Érthetetlen, elfogadhatatlan számomra.

Márti, hitelesnek tartottad Michelle Wild-ot a “tanácsadó” szerepben? Nem érezted visszásnak, hogy egy egykori pornószínésznő a “normális” szexuális élettel kapcsolatban ad tanácsot?


Márti: Nagyon jó kérdés, jól megfogtál, mert ez megér egy misét, nehéz röviden válaszolni rá. Mielőtt elkezdtem olvasni voltak fenntartásaim, de aztán abszolút pozitív csalódás volt. Tulajdonképpen azért is, mert a felvetődött kérdések a “nem normális” szexuális élettel kapcsolatosak :)

Nekem mindig szorul a torkom a Kispipi és Jérce mesénél. Éppen ezért inkább A gomba alatt a kedvencem. Niki, nálatok a többi mese közül melyik a kedvenc?


Niki: Két cicás, vagyis “A három kiscica” és “A kisegér és a ceruza”. Bár nyilván ez abból adódik, hogy Gyerkőcöm pár hónapja kapott egy kiscicát és azóta a cica a favorit az összes állat közül. ;o)

Orsi, te hogyan élted meg két kislány édesanyjaként a “Lányom nélkül soha” c. könyvben olvasott történteket?


Orsi: Nagyon nehéz volt, tulajdonképpen folyton azon gondolkoztam, hogy ha én lennék a helyében, vajon lett volna-e erőm végigcsinálni ezt az egészet. Valószínűleg igen, mert a lányaim minden kockázatot és törődést megérnek- és biztosan mindenki ugyanezt érzi, akinek gyereke van..

Nagyon érdekesnek tűnik, hogy Az órákban különböző időkben élő nők, az ő sztorijaik egy közös történetet alkotnak. Nem volt zavaró az időben oda-vissza ugrálás? Lehetett követni, hogy mikor, kivel, mi történik?


koalány: Én szeretem, amikor egy történet ugrál az időben. Bár valóban, van, amikor zavaró tud lenni, és vissza kell olvasnom, hogy most ki is meséli, hol is vagyunk? Az órák olvasása alatt szerencsére nem volt ilyen, ott egyértelmű volt, éppen ki mesél, melyik korban vagyunk.

Vekerdy Tamás írásait én is mindig elolvastam a Nők Lapjában. Volt olyan konkrét példa Timi, és ha igen, mi, amikor tanácstalan voltál a gyerekneveléssel kapcsolatban, és pont Vekerdy adott egy jó tanácsot, ami be is vált?


Timi: Nem annyira konkrét tanács, de a nagyfiam, most kilencéves, és vannak konfliktusaink, harcaink. Nem értettem az okát, kamasznak még kicsi, dackorszakosnak meg már nagy... Vekerdynél olvastam, hogy a kilencéves kor körüli időszak is egy nehéz szakasz, az úgynevezett metafizikus nyugtalanság kora, amikor a gyerekeket az élet nagy kérdései foglalkoztatják, élet, halál, hogy ki ő, hol a helye az életben, szeretik-e a szülei, valóban az ő gyerekük-e... Sokat segített megérteni a fiam viselkedését.

SzaMárti, nagyon érdekesnek tűnik a Beavatkozás, és nem tipikus Robin Cook könyvnek. Én is épp most készülök tőle olvasni, látom, hogy Te nagy rajongója vagy, melyik kötetét ajánlanád még jó szívvel?


SzaMárti: Lehetőség szerint minden Robin Cook könyvet igyekszem megszerezni és azok tetszenek inkább, amelyekben nem a gyilkolászás a fő téma. Ilyen pl a Halálos kockázat, ahol történelmi visszatekintést kapunk a salemi boszorkány perekre és egy érdekes megközelítést az okokra. Igaz, hogy nem mostanában adták ki, de könyvtárban biztos fellelhető. 2001.ben film is készült belőle.

Sokan tabu témának tekintik a halállal kapcsolatos dolgokat, de Te Ani, olyan könnyedséggel írtál erről a könyvről, hogy bátran merem kérdezni, mi a véleményed a halálról, pontosan a halál utáni “létről”, vagy a reinkarnációról? Van valami szerinted, vagy pedig meghalunk és kész?


Ani: Ez a téma mindig is nagyon érdekelt, így időről időre előkerül egy könyv nálam, ami ezzel foglalkozik. Szeretném tudni, mint sokan mások, mi lehet a halál után... Sajnos fogalmam sincs róla. Abban viszont nagyon hiszek, hogy ez az összetett szervezet, az ember a lelkével együtt, és az élet, aminek olyan nagy jelentőséget tulajdonítunk nem ér véget a halállal...

Cukorfalat, ebben a hónapban csodálatos könyves képeket hoztál nekünk. Azon gondolkodtam a fotókat elnézegetve, hogy vajon Te hol szeretsz a legjobban olvasni? A szoba melegében vagy egy hűs árnyékban a szabadban, egy kellemes kávézóban vagy utazás közben? Szoktál-e magaddal könyvet hordani a mindennapi táskádban, le tudsz-e ülni olvasni, miközben várakozol például?


Cukorfalat: Érdekes ez a dolog, mert őszintén szólva legjobban talán útközben tudok olvasni. Persze itthon is nagyon szeretek, mondjuk ilyenkor tavasszal, a kanapéra kucorodva, a melegítő napsugarakban fürdőzve, vagy például a kádban. Könyv szinte mindig van nálam, sose lehet tudni alapon. :)

Én is nemrég találtam ki, hogy előveszem a klasszikus irodalmat a polcról, jó kezdeményezés! Tudod már Judy, hogy melyik magyar írónk lesz a következő a listádon?

Judy: Még nagy talány, hogy kit fogok olvasni. Sajnos Gárdonyitól nincs több könyvem, amit nagyon sajnálok. Így Hunyadira gondoltam, vagy Móra Ferencre. De majd akihez jobban kedvet kapok. Minden esetre hónapról hónapra legalább egy régi írótól olvasni fogok, és lehetőség szerint egy kortárs írót is soron veszek majd. Remélem más is kedvet kap hozzá.

2012. április 20., péntek

Vörös Róbert-Gordon Eszter: Vendégségben: Alföldi

21:47 0 Hozzászólás
Egyszer megfogadtam, hogy nem megyek ki színházi előadásról, koncertről és végigolvasom a könyvet, amit elkezdtem. Egyrészt, mert tisztelem az alkotót, másrészt hogy is jövök ahhoz, hogy bármilyen negatívumot gondoljak, érezzek, amíg én nem tudom ugyanazt produkálni. Csak néző, csak hallgató, csak olvasó vagyok.

Becsülettel végigolvastam a Vendégségben: Alföldi című könyvet is - gyorsan hozzáteszem, nem volt nehéz, mivel aránylag kevés betű szerepel a könyvben, annál több fotó. 

Alföldi Róbertet nagyon kedvelem. Mint művészt, mint embert is, és nagyon érdekel mindaz, amit csinál, amit képvisel, amit mond. Reméltem, hogy kicsit meg is ismerem a könyv által, de sajnos ez nem nagyon sikerült (és nem is nagyon tudtam napokig megfogalmazni, mit gondolok erről a könyvről. Most se igazán.)

Pedig nagyon igényes a 2003-ban megjelent kötet. Gordon Eszter fotóit eddig is imádtam, fantasztikusan tud hangulatokat, pillanatokat megörökíteni, mint ahogy ebben a könyvben is: Alföldi Róbert cigarettával messzire réved; rendez és kacag; fest és gondolkodik. Alföldi a színpadon, Alföldi a nézőtéren, Alföldi a pályatársakkal, Alföldi egy asztal mögött, baráti társasággal, Alföldi kacatok között az Ecseri piacon. Kifejező fényképek, az ember percekig bámulja őket.

Sajnos a "szöveg", a könyv teste, mondanivalója azonban nagyon kevésnek és összeszedetlennek tűnt. Nem, nem kell mindennek mértani pontosságúnak lennie. Nem kell szigorúan szabályosnak, iskolásnak lennie. Alföldi Róbert sem az, sem színháza, játéka, rendezése. Mégis, azt érzem, inkább szól ez a könyv a szerző Vörös Róbertről, a jóbarátról és kollégáról, mint Alföldi Róbertről... Nagyon igényes és szép mondatok, fotók, kifejezetten érdekes és mély beszélgetések, csak valahogy befejezetlenek maradtak. Szó esik a színházról, a gyerekkorról, a televíziós munkákról, de számomra kicsit felszínesen. Ha ezekkel a szavakkal, stílussal és képekkel egy alaposabb életrajzi könyv született volna (történetekkel, lelkiségekkel, motivációkkal, örömökkel és félelmekkel), életre szóló kedvencem lenne, de így azt érzem, feleannyira sem ismerem a főszereplőt, mint olvasás előtt.

2012. április 19., csütörtök

Maupassant: Elbeszélések

10:00 0 Hozzászólás
Amikor elhatároztam, hogy toborzok Maupassant rajongókat, utánanéztem egy kicsit az írónak, mert semmi mást nem tudtam róla, csak hogy szeretem az elbeszéléseit.

Röviden arról,  hogy ki is ő és hogyan lett író : Flaubert-nak,  a nagy francia írónak volt egy reménytelen szerelme, akit végül Maupassant úr vett feleségül . A frigyből egy fiú gyermek született, de a szülők korán meghaltak és az árvát Flaubert fogadta magához. Hamar kiderült, hogy a kis Guy de Maupassant írói vénával van megáldva és Flaubert gyámkodása alatt kitűnő író lett. Az első novellája hosszas,   tökéletes  íróvá érés folyamán harminc éves korában jelent meg. Mindössze tíz éve volt ahhoz, hogy a világirodalom nagy novellaírójává váljon,  mert negyven éves korában elborult az elméje, s három év múlva meghalt egy elmegyógyintézetben.



Amikor először találkoztam a nevével egy regénye lapult a családi könyvespolcon, a szüleim azt mondták, hogy nem nekem való. Ez volt az Egy asszony élete. Ajándékba vettem egy másik kötetet Anyukámnak, amiről fogalmam se volt, hogy novelláskötet, de egyszer unalmamba elkezdtem olvasni, és kiderült, hogy gyöngyszemre találtam .
Aki Maupassant regényeiben keresi a csodát csalódni fog, de az elbeszélései egytől egyig remekművek.
A négy kötetben kiadott Elbeszélések viszonylag kicsi kötetek, de érdekes vékony lapjaik vannak, majdnem, mint a selyempapír és mindegyik kb 780 oldal, egyszóval sok-sok elbeszélés.Ha jól emlékszem a fülszövegre, az összes elbeszélése szerepel bennük, születésük sorrendjében.
Eredetileg
voltak halvány rózsaszín papírborítóik
Hogy miről is ír Maupassant az elbeszéléseiben?
Egyik kedvenc témája  a  francia paraszti élet ábrázolása, életük, gondolkodásmódjuk néha mulatságos néha kritikus bemutatása, az  önzés, a korlátoltság pellengérre állítása.
A városi polgári életet is szívesen mutatja be, előítéleteik, céltalan életük elé tükröt tartva. Ez az a közeg, amit egyébként legjobban ismert, mert köztük élt.
Harmadik fontos témája az 1870-71-es porosz-francia háború közben és utána tapasztalt elnyomás, az elesettek,  megalázottak és a megszállók viszonyának  bemutatása. A hétköznapi hősök előtti főhajtás jellemzi ezeket az elbeszéléseket.
És persze egész életművét áthatja a férfi és nő kapcsolata,  a szerelem,  férfilélek, a nőilélek boncolgatása.

A jel című elbeszélése arról szól, hogy egy bizonyos márkinéhez elrohan barátnéja, az unatkozó háziasszony és kétségbeesetten meséli el a vele történteket: Kedvenc elfoglaltsága,  az utca forgatagának ablakból történő figyelése közben észrevette, hogy a túloldali ablakban egy hölgy jelez a férfiaknak. Titkos, de mégis egyértelmű jelzés volt, hogy fogad férfi látogatókat . Bizonyossá vált,  hogy prostituált a hölgy. Gondolta kipróbálja, hogy ő is tudná e utánozni és a tükör előtti gyakorlás meghozta a sikert . Miért ne próbálná ki élőben is? Az lenne az igazi próba. A járókelők közül kiválasztott egy jóképű fiatalembert és jelzett neki. A fiatalember visszajelzett és már be is fordult a kapun, prostituáltnak nézte őt!  Egy perc és már be is csöngetett, tiltakozását csak játéknak tekintette és mit lehetett tenni... megtörtént. Azzal búcsúzott, hogy holnap újra eljön.
A márkiné tanácsot adott, hogyan szerelhetné le a heves fiatalembert .
A beszélgetés így végződött:


Jó szívvel ajánlom Guy de Maupassant elbeszéléseit. Bár a francia nevek nekem legalábbis nehézséget okoztak, de olvasásuk élménye kárpótolt.
Mostanában az Örökség (2010), és az Ékszerek (2011) elbeszélés gyűjtemények jelentek meg, valamint a Szépfiú (2007) és az Egy asszony élete (2009) című regényei.
A magyar tv-ben időnként felbukkan egy francia sorozat, mely Maupassant műveiből készült. Érdemes megnézni, mert az író világába betekintést lehet nyerni.

2012. április 17., kedd

Julianna Baggott: Tiszták

9:30 0 Hozzászólás
Eredeti címe: Pure (2012.)
Magyar megjelenés: Egmont Kiadó (2012.)
Oldalszám: 568
Ára: 3999
Forrás: kiadó- recenzió

Kiknek ajánlom?: Igazából mindenkinek,
aki szereti a posztapokaliptikus
történeteket.
Az írónő oldala ITT.
Amikor megjelent Julianna Baggott trilógiájának első része magyarul, őszintén szólva nem remegtek érte a térdeim. Megjegyeztem, hogy a sok posztapokaliptikus történet közé érkezett egy új, de túlságosan nem vonzott. Tán azért sem, mert az utóbbi időben annyi szörnyűséges elképzelésről olvastam, hogy már rendesen kezdek zizizni, ha a jövőre gondolok.
Sorban jelentek meg a pozitív vélemények, értékelések róla, de mindezek kevesek voltak még ahhoz, hogy felkeltsék az érdeklődésemet. Ekkor jött a képbe Gigi bejegyzése- Gigit egy nagyon őszinte könyves bloggernak tartom, aki bizony nem tartozik a lágyszívűek közé. Ergo, ha neki valami tetszik, akkor úgy gondolom, hogy arra tényleg nagyobb figyelmet kell fordítani és próbát kell vele tenni- és határoztam el, hogy bizony a Tisztákat el kell olvasnom és kész!
Mielőtt belevetettem volna magamat, újra elolvastam néhány értékelést róla és bár felidézni fél óra múlva nem tudtam volna, hogy ki mit írt róla, de amolyan kulcsszavak megragadtak bennem. Ilyen volt a "véres", "borzongató", "Az Éhezők Viadala". Ebből azt szűrtem le, hogy egy nagyon brutális, szörnyűséges világról fogok olvasni, csöpögni fog a vér és nyilván azért a szerelmi szál is valahogy bele lesz szőve. Nos, bár tény és való, hogy valamilyen szinten ezek a "kulcsszavak" helytállóak lehetnek, de nem olyan erősen.
Nem csöpögött a vér, nem volt véres olyan értelemben. Borzongatónak borzongató volt, de nem úgy, mint amikor félsz, rettegsz, hanem mint amikor összeszorul a gyomrod, lehunyod a szemedet, el se akarod képzelni, nem akarod látni magad előtt, de közben pedig egyszerűen nem tudsz mit tenni, mert a képek akaratlanul is megjelennek előtted. Ugyanakkor meg "Az Éhezők Viadalához" egyáltalán nem lehet hasonlítani. Az egyetlen közös vonás bennük az, hogy mind a kettő olyan világban játszódik, amely világ létrejöttét szerintem senki se szeretné megélni. De nincs szó arról, hogy egymásnak lennének uszítva az emberkék, kapnak egy baltát és uccu neki, csak egy maradhat. Ha annyira párhuzamot akarnék vonni, akkor inkább Scott Westerfeld sorozatával találhatnék némi hasonlóságot.

Mielőtt rátérnék arra röviden, hogy miről is szólt és milyen is volt, úgy érzem tán jobb még az elején belegondolnia az olvasónak abba, hogy mi történt anno Hiroshimában. Milyen hatással lett az emberekre az atombomba ledobása. Akárhogy agyalok, egyszerűen nem ugrik be mely könyvben olvastam, ha kiderül valakiről, hogy a családja Hiroshimában élt vagy a közelében a szörnyűségkor, akkor nagyon kevés esélye van arra, hogy férjhez tud menni, meg tud nősülni, mert a japánok rettegnek a "hibás" gének átörökítésétől.
Szóval, képzeljétek el a hiroshimai túlélőket, a sérüléseiket, ha tudjátok. És utána fogjatok bele ebbe a történetbe. ... Így nem is tűnnek tán annyira elképzelhetetlennek a szörnyűségek. :o(

Csak két "időszámítás" létezik: a robbanás előtt és után.
Előtte minden olyan volt, mint most. Az emberek reggel szépen felkeltek, megreggeliztek, újságot olvastak, elvitték a gyereket oviba, iskolába, anyuka, apuka elment dolgozni. Utána bevásároltak, ha belefért moziba mentek, nyaraltak, pihentek. (Gondoljunk legalábbis csak a jóra.)
Utána viszont minden kártyavárként dőlt össze. Rengeteg ember meghalt, a túlélők pedig ki könnyebben, ki súlyosabban megnyomorodott. Emberek olvadtak egybe vagy épp tárgyak az emberekbe. Esetleg állatok az emberekbe.
Igen, jól olvastátok. Képzeljétek el, ahogy egy anya a robbanás pillanatában épp a karjaiban tartja a gyermekét. A következő percben már csak azt veszi észre, hogy a gyermeke teljesen beleolvadt, csak a feje lóg ki a testéből és él. Vagy képzeljétek el egy kisfiút, akinek a hátába madarak olvadnak. Csapkodó szárnyak, csőrök. Vagy egy kislányt, aki a kezében épp akkor egy babát tartott és az utána során a kézfeje helyett egy babafej látható csak.
Az emberek egy része meghalt, a másik része ilyen borzalmas dolgokkal kénytelen élni az életét egy olyan világban, ahol teljesen egyedül maradtak. Ahol eltűnt az ipar, a fejlődés, a mezőgazdaság, ahol minden komor, sivár és sötét. Amikor magam elé képzeltem ezt a világot azt láttam, ahogy a romok között emberek élnek, koszosak, éheznek, mindenre képesek lennének az élelemért. Aztán ha egy kicsit oldalra fordulnánk ebben a magunk elé képzelt világban, egy kupolát pillantanánk meg a távolban. Egy kupolát, ahol emberek élnek elzárva, akik megmenekültek, akik nem nyomorodtak meg, akik nem éheznek, akik a történtek ellenére élik az életüket, mintha mi se történt volna.
Vagyis vannak a Tiszták, a kupola lakói és vannak azok, akik kívül rekedtek. Tudnak egymásról, de találkozni esélyük sincs.
Pressia a kupolán kívül él. 7 éves volt a robbanáskor, a történet jelenében 16 éves már. A nagyapjával él, mivel a szülei meghaltak.
Partridge viszont a kupolában tengeti napjait, másfél évvel idősebb a lánynál. Az apja befolyásos ember, az anyja viszont kint rekedt, a bátyja pedig öngyilkosságot követett el. Ő az amolyan örök második, de mégis a kiválasztott. Egy napon a fiú rájön, hogy tán az anyja még sem halt meg, ezért kiszökik a kupolából, így találkozik Pressiaval. Bár más-más világban nőttek fel, de a múltjuk azonos. És hogy a jövőjük is esetleg? ... Nem úgy alakul, ahogy a fülszövegből sejteni lehet. ...

A könyv hol a lány, hol a fiú szemszögéből mutatja be a történteket. És van még 2 szereplő, akik szintén nagyobb teret kaptak: El Capitan és Lydia.
Mint már írtam, olyan értelemben nem véres a történet, az egybeolvadások miatt viszont kellőképpen borzongató. A világkép jól fel van építve, a szereplők is kidolgozottak, igazán minden a helyén van. Olvasmányos, izgalmas, de tán nem annyira hű de nagyon jó. Jó-jó, mindenkinek ajánlom, lazán neki tudnék futni még egyszer az olvasásának és biztos élvezném másodjára is, de az értékelések alapján ütősebbre számítottam.
És készüljetek, trilógiáról van szó. Bár, hogy a folytatások mikor jönnek majd, jó kérdés, angolul és magyarul is szinte egyszerre jelent meg az első rész. A Fox 2000 megszerezte a filmjogokat, így filmre is lehet majd számítani belőle. ;o)

2012. április 16., hétfő

Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv

23:33 3 Hozzászólás
Gondolkodtam rajta, hogy mennyire ildomos megint Vekerdyt hozni, hiszen a múlt hónapban is az ő egyik könyvéről írtam. Aztán arra jutottam, hogy tény, hogy megint tőle olvastam, tehát miért is ne írnám meg. Még ha egy ilyen, neveléssel foglalkozó könyv épp nem is segít abban a percben, amikor előttem van, nem kínál konkrét megoldást az épp aktuális problémámra, akkor is jól hat az olvasása. Valahogy megmerítkezem benne, és felvértez elméletekkel a konfliktusok idejére. 
Mindezen túl - ami most, erre a könyvre is igaz -kicsit csalódás volt számomra ez a könyv. Úgy kell nekem, miért voltak előzetes elvárásaim. Nem a tartalommal, nem is a fogalmazással, az írással magával volt gondom: mindegyik a Vekerdytől megszokott, hiteles és jól megírt, ami engem újra és újra megerősít. Inkább a könyv hirdetése, a fülszövege volt az, ami félrevezetett, és ahhoz képest vártam mást. Meg a cím is olyan nagyszabású, szóval azt vártam, hogy ez egy olyan összegző mű, amit az eddigi tapasztalatai, előadásai, szülőkkel való beszélgetései alapján írt, és benne van minden, szabadon megfogalmazva, amit a gyerekekről, szülőkről, a kapcsolatukról és a problémáikról gondol. Csalódásom tárgya egyedül az, hogy ez is egy ugyanolyan, szokásos olvasói levelekre válaszolós könyv, mint az ezt megelőző jó pár tőle. Igazságtalan is, hogy ilyen csalódottan írok róla, hiszen a válaszok ott vannak, érzésem szerint egyes témáknál kicsit bővítetten, részletesebben is, mint eredetileg, az újság hasábjain. Ugyanúgy szerettem olvasni, ugyanúgy sokat tanultam belőle, mint a korábbi írásaiból. A különbség csak annyi, hogy a címe szerint ez egy naaagy családkönyv - ami belül nem sokban jelenik meg.
Nem magyarázom tovább, számomra ez semmit nem von le Vekerdy értékéből, és szeretem, ahogy ír, a többi könyvét is szívesen olvasnám, azt is, ami nem gyereknevelési témájú, vagy nem szűken vett értelemben az. Most láttam például egy újabbat, amiben az alternatív iskolákról ír, de tudom, hogy színházról is jelent már meg könyve. Kíváncsi vagyok arra is!
Szóval ajánlom a könyvet mindenkinek, akinek bármilyen korú gyereke van, és még nem gyűjtötte be az összes eddigi Vekerdy-könyvet. Akinek ez már a sokadik lenne, annak azonban felesleges megvennie szerintem.

2012. április 14., szombat

Szabó Magda: Abigél

9:16 0 Hozzászólás
Ezt a történetet már legalább hússzor láttam filmen, először úgy tizennégy-tizenöt éves koromban, de csak most, majdnem 30 éves fejjel olvastam el a könyvet.
Nem tudom megmondani, miért szeretem annyira Vitay Georgina történetét, de valahogy nagyon közel áll hozzám. Van néhány párhuzam Gina élete és az enyém között; talán ezért? Egy református gimnáziumba küldik tanulni, én is református gimibe jártam. Ő tizennégy, amikor oda kerül, én tizenkettő (hatosztályosba jártam). Ő bentlakásos lánynevelőben tanul, én kolis voltam. Ő 1943. szeptemberében kezdi meg a tanulmányait, én 1994. szeptemberében. Neki is borzasztóan hiányzik a családja, a barátai, és először rendkívül magányos, majd a társai és közötte olyan szoros kapocs jön létre, ami segít neki átvészelni a nehéz időket. Én, kis tizenkét évesként "rendes" gimnazisták, vagyis tizennégy évesek közé kerültem a koliban, és teljesen befogadtak, terelgettek, pátyolgattak, nagyon jóban voltunk, és legtöbbjükkel még ma is tartom a kapcsolatot. 
Amikor olvasok, a történéseket, a szereplőket filmként látom magam előtt. Azért nem szeretem megnézni a könyvből készült filmváltozatokat, mert azok sosem olyanok, mint az eredeti történet, ráadásul az én elképzelt szereplőim, helyszíneim is természetesen másképp néznek ki. Amikor viszont először a filmet látom és kedvet kapok a könyvhöz, akkor a filmbeli szereplőket, helyszíneket látom magam előtt. Így történt ez most is: Vitay Georgina Szerencsi Éva arcával jelent meg, Torma Gedeon Básti Lajos volt, Kőnigként Garas Dezsőt láttam, Zsuzsannaként pedig Piros Ildikót, és még sorolhatnám a jobbnál jobb színészeket és alakításokat a regény híres filmváltozatából.
Fekete-fehér világban járunk; mindent szigorú szabályok szerint kell tenni az árkodi gimnázium falai között. Gina pesti lány, tábornok édesapjával, francia nevelőnőjével él egy rózsadombi villában, édesanyja kétéves korában elhunyt. Apja, akihez rendkívül jó és szoros viszony fűzi, egyszer csak közli vele, hogy a következő tanévet nem a Sokoray Atalában folytatja, hanem egy másik iskolába mennek. Gina nem tudja, hová tartanak, apja tántoríthatatlan, és senkinek nem árulják el, hová készülnek. Gina meg van róla győződve, hogy apja megnősül, és az új asszonynak útban lenne, ezért küldik el. De apja, aki sosem hazudik, tagadja ezt, így Gina biztos benne, hogy valóban nem ez az ok. De akkor micsoda? 
Árkodra érkeznek, egy rendkívül szigorú református intézetbe, a Matula Gimnáziumba. Ginának eleinte nagyon furcsa ez az élet; nagyvilági dolgokhoz szokott kamaszlányról van szó, nem tudja hová tenni ezeket szigorú, puritán református szabályokat. Az osztálytársai (az ötödikesek, akik tulajdonképpen a mai kilencedikeseknek felelnek meg, ha nem tévedek) nagyon kedvesek hozzá, beavatják a játékaikba és szokásaikba; azokba a játékokba, amelyek segítenek könnyebben elviselni a szigorú életet odabent, ahonnan csak ünnepekre utazhatnak haza, és ahonnan a kimenő leveleket és telefonhívásokat is cenzúrázzák (mondván, gyerekes bosszúságokkal ne izgassák fel az amúgy is nehéz sorsú szülőket). Gina még a tanév legelején az egyik játék közben megsértődik, gyerekes dolognak tartja, hülyeségnek, ám ezzel kivívja társai haragját, és egyedül marad. Meg akar szökni, de Kőnig tanár úr véletlenül elkapja, visszaviszi. Apja látogatóba jön, Gina reménykedik, hogy majd ő hazaviszi, ha elmondja neki, hogyan érzi ő itt magát, de ekkor Vitay tábornok elárulja az igazi okot, ami miatt ebbe az intézetbe, az ország legszigorúbb és legzártabb intézetébe íratta: apja a katonai ellenállás tagja, és nem akarja, hogy Ginának baja essen, ha őt el is kapják, vagy a lányával zsarolják. Gina megérti a dolog komolyságát, abban a percben felnőtté válik, és mivel felfogja, hogy neki most már mindenképp a Matulában kell maradnia, mindent megtesz, hogy kibéküljön a társaival, valamint azért, hogy nehogy kicsapják. A lányokkal kibékülnek, minden remekül megy, azt leszámítva, hogy apját egyre kevesebbszer láthatja, és a Karácsonyt is az intézetben kell töltenie. Telnek-múlnak a hetek, és Gina igazi Matulás lesz, megszokja a szabályokat, beilleszkedik. Abigél, akiben eleinte nem hisz, többször is segít neki, illetve társainak, ez is sok erőt ad neki.
Na de ki az az Abigél? Egy szobor a kertben, akinek csodás tulajdonságai vannak: ha egy növendéknek igazán komoly problémája van, a gondját egy cetlire leírva csak berakja Abigél korsójába, és Abigél elintézi. Gina eleinte hülyeségnek, gyerekes dolognak tartja, de aztán kiderül, Abigél igenis segít, ez sokszor bebizonyosodik, és nem csip-csup ügyekben. De ki áll Abigél mögött? Hiába láttam már rengetegszer a filmet, valahogy most is ezen gondolkoztam. Még mielőtt bárki furcsának tartaná ezt, elárulom, hogy van egy olyan érdekes tulajdonságom, hogy filmek, könyvek végkimenetelét rendszerint elfelejtem, és így tulajdonképpen bármennyiszer tudom élvezni a sztorit. Így volt ez most is: végig izgultam Gina történetét, a végén meglepődtem, és még olvastam volna; sokáig, sokáig, sokáig. Már gondolkodom, melyik legyen a következő Szabó Magda-könyv, amit olvasni fogok.

2012. április 12., csütörtök

Az üvegpalota

6:00 1 Hozzászólás
Jeannette Walls: Az üvegpalota 

"Taxiban ültem és épp azon rágódtam, hogy talán egy kicsit túlöltöztem erre az esti összejövetelre, amikor kinéztem az ablakon, és megláttam anyát, amint egy kukában turkál."

Így kezdődik Jeanette Walls regénye, mely egy rendkívül őszinte önéletrajz. Olyan gyermekkorról mesél, mely igazi rémálom, és nem hiszem, hogy sokan felvállalnák. És azt sem, hogy túl tudnának lépni rajta és nem fürdőznének maguk is ugyanabban a pocsolyában, mint a szüleik.

Jeanette emlékei 3 éves korában kezdődnek, mikor is a család az Egyesült Államok sivatagos vidékén élt különböző lakókocsiparkokban és poros kisvárosokban. Igazi lepukkant família, hamar feldereng előttünk a képük: 
- anya (Rose Mary) kicsit gyagyás, képeket fest és a nagy művészi áttörésre vár, véleménye szerint semmi szükség szabályokra, mindenki azt csinálja, ami jólesik (főként ő),
- apa (Rex) egy nagy álmodozó, érdeklik a csillagok, a fantasztikum, emellett idült alkoholista, alkalmi munkákból tengődik, de nem bírja a korlátokat és a szabályokat, így többnyire mindenhonnan elbocsátják

- és az apróságok cipő nélkül, kócosan, szurtos pofival, kinőtt, szakadt ruhákban: a legidősebb, az erős Lori, Jeanette, a realista Brian, és a pici és érzékeny Maureen.

Apa saját magáról szóló hőstörténetekkel szórakoztatja a gyerekeket, különösen a kis kedvencét, aki hisz benne: Jeanette-et. Nagy álma az üvegből készült, óriási családi ház, az üvegpalota, melynek különféle tervrajzai. És még az is, hogy újfajta bányászati technikákat fedezzen fel.
Persze soha semmi nem valósul meg abból, amit apa ígér, hiszen egyik településről költöznek a másikba, közben bármire szert tesznek, mindent elveszítenek. 

Ebben a közegben cseperednek fel a gyerekek, gyökértelenül, szabályok és következetesség nélkül, sokszor éheznek, fáznak, betegeskednek. 

Olvasás közben munkálkodtak bennem az indulatok, nem tudtam igazán, hogy kit gyűlölök jobban: az anyát vagy az apát. Hihetetlen dolgok történtek velük, elképesztő ez a két ember, akit 5 gyermekkel is megáldott a sors. Ha nem tudnám, hogy ez a valóság, hogy Jeanette tényleg így nőtt fel, túlzásnak, "science fiction-nek" érezném némelyik epizódot.Az írónő stílusa nagyon magával ragadó, megelevenednek a '60-as évek porlepte kisvárosai, a reménytelen sivatagi lakókocsiparkok átható bűzét szagoljuk, majd az apró lepattant bányászvárosok kilátástalansága elevenedik meg előttünk.
Közben azon gondolkodtam, hogy a gyerekek, különösen a három nagyobb, mégis a helyére kerül és elérik az álmaikat. Honnan ez a rengeteg erő, honnan ez a céltudatosság, mely mindannyiukban benne van és ami olyan nagyon hiányzott a szüleikből? Hiszen maradhattak volna a süllyesztőben, mint olyan sokan mások, akikkel találkoztak kalandos életük során. Ezek után nekem senki ne mondja, hogy a származása miatt nem fedezték fel a tehetségét, a családja miatt nem ért el semmit sem az életben. Hiszen annál messzebbről, mint Jeanette (valóban az utolsó utáni sorból) nem lehet indulni. Mi ez ha nem a kőkemény "hátrányos helyzet"? Ma mégis sikeres újságíró.

Azt gondolom, ez a regény - amellett, hogy felháborító és indulatokat ébresztő írás, igazi bicskanyitogató könyv, erőt adhat a nehézségekben, reményt a reménytelennek tűnő helyzetekben. Jeanette Walls olyan ember, aki igazán szerethető: jóhiszemű, reménnyel és pozitív gondolatokkal teli személy. Sokan tanulhatnának tőle. 

Egy könyvvideó (angolul), melyben arcot kap Jeanette édesanyja, Rose Mary:



Jeanette Walls
10/10

Follow Us @soratemplates