2011. november 29., kedd

Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao

21:11 0 Hozzászólás
Ez a könyv egyszerűen nagyszerű, a szavak szó szoros értelmében.  Egyszerű a rövidségében, nyelvezetében; nagyszerű a tartalmában. Könnyed játékos és egyben bölcs Út ( Tao) - mutató az Élethez, mindenki Életéhez. Olvasod és magadra ismersz.

Micimackó, aki látszólag semmit sem tud, tisztában van a Lényeggel. Micimackó nem csinál semmi különöset, csupán Van. És ez a taoista bölcsesség egyik legfontosabb alapelve. A szerző Micimackó segítségével elmagyarázza a taoizmust, és a taoizmus segítségével elmagyarázza a Micimackó szereplőit. (fülszöveg)


A könyv bevezetéseként a taoizmus lényegéről lehet olvasni, mit jelent, mire jó - ebben természetesen Micimackó is részt vesz folyamatos kérdezéseivel, bölcs ténymegállapításaival.
A további részekben pedig bemutatja hogyan is működik pontosan mindaz, amit Lao-ce Tao Te King-ben nyilatkoztatott ki, Micimackó és barátai életében.
Kiderül, hogy mi az erénye a Csekélyértelműségnek. Mennyi gátat szab az életünkben az Okosság. Hogyan lehet a negatív tulajdonságaikat hasznosítani. Az egyik legfontosabb üzenete pedig:
"Az Önbizalom Útja ott kezdődik, hogy felismerjük, kik is vagyunk, és mit tudunk ebből mozgósítani, aztán azt, hogy mi szolgál leginkább a javunkra."
Azt gondolom, hogy ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni, aki szeretné az életét boldogabbá tenni. Szerintem tökéletes karácsonyi ajándék lehet a gyerekeken kívül bármelyik korosztálynak.
Íme egy kis kedvcsináló:
 
– Mondd csak, Micimackó, te miért nem teszel valamit?
Mert olyan gyönyörű ez a nap.
Igen, de…
– Miért rontanám el?
– Ejnye már, mégiscsak kellene valami Fontosat csinálnod!
– Azt csinálom – mondja Micimackó.
– Na ne mondd! És vajon mi az?
– Hallgatom.
– Hallgatod? Mit?
– A madarakat. Meg ott azt a mókust.
– És mit mondanak?
Hogy milyen gyönyörű ez a nap.
De hisz ezt magadtól is tudtad!
– Az igaz. De tudod, mégis jólesik hallani, hogy mások is ugyanezt gondolják.
– Inkább azzal töltenéd a drága időt, hogy Műveled magad. Hallgass például rádiót.
Ezt itt?
– Ezt bizony. Honnan tudnád különben, mi történik a nagyvilágban?
– Onnan, hogy odakint sétálgatok.
– Izé… jó… no, ezt hallgasd meg Micimackó.
Háromezer ember vesztette életét, amikor öt Jumbo utasszállító összeütközött Los Angeles belvárosa felett…”
Neked ez mond valami a világról? – csodálkozik Mackó.
– Hmmm. Igazad van. – És ezzel kikapcsolom a rádiót. – És mit mondanak most a madarak?
Azt, hogy milyen gyönyörű ez a nap.
És csakugyan gyönyörű. Még akkor is, ha Dógomvanék sürgős elfoglaltságuk között cseppet sem élvezik. De hogy a végére járjunk, mitől is nyüzsögnek ennyire…

2011. november 28., hétfő

Testközelben a TBC-ről - egy orvosnő memoárja

21:36 0 Hozzászólás
Odavagyok az orvosi önéletrajzokért, életutakért, visszaemlékezésekért. Ez is egyfajta szenvedély azt hiszem, de legalább nem káros.

Teljesen véletlenül akadtam rá a kötetre böngészés közben, és a cím alapján egyértelmű volt, hogy nekem való kötet.


Dr. Ábrahám Erzsébet az orvosi egyetemen harmadéves volt, amikor egy gyakorlat alatt kémcsöveket vizsgáltak, amelyik közül az egyik egy szerencsétlen kimenet folytán összetört. TBC bacilus volt benne.
Orvosa, a debreceni tüdőszanatórium professzora rengeteget segített neki a gyógyulásban, a szakmai részén kívül lelkileg is támogatta, erősítette a fiatal és rémült lányt.
Amikor már nem volt fertőző, a professzor felajánlotta neki, hogy ha van kedve, segítsen be egy kicsit a rendelőben, és ő megtanítja néhány dologra, amivel behozhatja az egyetemi gyakorlatokban való lemaradását.
Ő természetesen örömmel elfogadja, és még akkor meg is születik benne az elhatározás: a tüdőgyógyászat felé fog orientálódni.
Innen tehát végigkísérhetjük kalandos és izgalmakkal teli életútját, rengeteg betegének érdekes és sokszor szívszorító történetét, hiszen az ötvenes években még nemigen volt hatékony kezelés a tuberkolózis (gümőkor) gyógyításához.

Abban az időben jellemzően kétféle hatásosan alkalmazott eljárás volt: a légmellkezelés, az ún."tüdőtöltés", és a bordák részleges csonkítása (torakoplasztika), amik mostanra nem azért tűntek el, mert hatástalanok lennének, hanem mert szükségtelenek.

Az ötvenes évek elején forgalomba kerülő Isonicid (isonicotinsav-hydrazid) és az 1968-ban felfedezett Rifampicin nevű antibiotikum a leghatásosabb tbc elleni gyógyszerek lettek. A többi gyógyszer ezeknél gyengébb hatású, a sokáig egyeduralkodónak hitt Streptomycin nevű antibiotikum is háttérbe szorult.

Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet adatai szerint 1950-ben még több mint 45.000 új megbetegedésről számoltak be a tüdőbeteg-gondozók hazánkban, ezzel szemben 2007-ben már csak 1752 új esetről. Míg akkor 490 új megbetegedés esett 100.000 lakosra, addig 2007-ben már csak 17,4.
Ismét növekszik azonban a friss megbetegedések száma és ma már 11 ezer beteget tartanak Magyarországon nyilván, akik közül évente 700-an halnak meg. 
Robert Koch huszonnyolcadik születésnapjára mikroszkópot kapott feleségétől játékszer gyanánt. Nem is sejtette az asszony, hogy ezzel elindította férjét a nagy bacilusvadászatban.
Március 25–e a TBC elleni küzdelem világnapja, ugyanis 1882-ben Robert Koch ezen a napon jelentette be a TBC kórokozójának felfedezését. 1905-ben megkapta a Nobel-díjat felfedezéséért.

Az első sikeres védőoltást 1906-ban Albert és Camille Guerin alkalmazta, és nevükből jött a BCG (bacilus Calmette-Guerin) oltás neve is. Emberi használata 1921-ben kezdődött Franciaországban, de a széles körűen csak a második világháború után Amerikában, Angliában és Németországban terjedt el.

Ábrahám Erzsébet doktornő könyve nem csak a kalandos életút miatt, és végtelen törődése és a betegek iránti  figyelme miatt fantasztikus. Hanem mert ezek szerint nem csak szakmailag jó, de az írásban is kiváló. Élvezetesen és olvasmányosan ír, nem hatásvadász, csak saját emlékeit meséli el nekünk, de azt úgy teszi, hogy minket is megérint a TBC-ben haldokló beteg kislány története, akit már nem lehet meggyógyítani, vagy a másik, aki csodával határos módon mégis meggyógyul.
Olyan emberi az egész, hogy időnként felpillantva a könyvből elgondolkodom, vajon régen több idő volt a betegekre? Kevesebb volt a beteg? Nem hinném, sőt. Mégis olyan megható volt olvasni, ahogy a páciensekkel törődtek az orvosok a könyvben, ahogy leültek az ágyuk mellé, megfogták a kezüket, tudtak a családi hátterükről.. Élmény volt olvasni.

És ehhez a jó érzéshez hozzájárult még az Accordia Kiadó is, akikről eddig nem hallottam ugyan, de köszönöm nekik, hogy olyan könyvet adtak ki, amiben nem volt semmi helyesírási hiba, elütés vagy bármi bosszantó dolog, ami sajnos mostanában olyan gyakori más kiadók könyveinél, és nem értem miért.

Mindenesetre szívből ajánlom mindenkinek ezt a könyvet.


  • Cím: Egy tüdőgyógyász emlékei
  • Oldalszám: 208
  • Kiadó: Accordia Kiadó

2011. november 26., szombat

Baráth Katalin: A türkizkék hegedű

9:00 0 Hozzászólás
Nagy lendülettel vetettem magam bele Baráth Katalin új krimijébe, és nem csalódtam: hangulata, stílusa megegyezett A fekete zongoráéval (itt írtam róla): századelő, jelzőkkel tarkított körmondatok, egy rejtélyes ügy és természetesen Dávid Veronika.
A történet Budapesten kezdődik, ahol is Veronika egy női magazin szerkesztőségében dolgozik, és szemtanúja lesz egy tárca ellopásának. Andrássy út (Sugár út), Nagykörút, Nagymező utca - Baráth Katalin remekül festi le a századelős Budapest képét. (Főleg, hogy én nap mint nap ezen a környéken járok, különösen tetszett.)
Rátérve magára a krimire. Eltűnik egy árva kisfiú (Dezsőke avagy Dede), és innen indulnak az izgalmak. Természetesen Veronika megint nem tud a fenekén maradni, és nyomozni kezd Marával és Lipovszkyval, Dede nagybátyjával. Feltűnik közben a fő gonosz, Szászi Barabás is, akit még Füredre is követnek. A következő helyszín tehát Balatonfüred: Tagore sétány, gyógyszálló, Anna bál - szintén remek leírásban is hangulatban. A krimi szál is fokozódik! Veronika ebben a könyvben sokkal veszélyesebb "játékba" keveredik, mint Ókanizsán.
Sajnos, miután kiderül Dede holléte, majd Veronika Abbáziába utazik leleplezni a gonoszt, nekem már nem tetszett annyira a történet. Nem tudom megmondani, miért. Pedig a vége is tartogat ám izgalmakat! 
Szóval bár itt erősebb a krimi szál, A fekete zongora picit jobban tetszett. Itt a címnek sincs semmi köze a történetnek, csupán egy vers idézet.
A lezárását (levelet) tekintve azonban lehet sejteni, hogy Veronika története nem ért véget, szerintem lesz még folytatás és újabb krimi.

A szerző első regénye, A fekete zongora átütő sikere után az olvasók ismét felejthetetlen kirándulást tehetnek a Monarchia korába a Baráth Katalintól megszokott élvezetes stílusban, fergeteges humorral és felejthetetlen szereplőkkel.- olvashatjuk pl. a Libri ajánlójában.

2011. november 23., szerda

Büky Dorottya - Feldmár András: A barna tehén fia

19:38 0 Hozzászólás
Ez az első pszichológiai kérdéseket feszegető könyv, amit valaha is elolvastam, és úgy érzem, nem is ez lesz az utolsó.
A meghatározhatatlan műfajú könyv egy régi, székelyföldi népmesét dolgoz fel, rengeteg asszociációval. Emellett pedig szó esik pszichológiáról, az emberek természetéről, kultúrájáról.

Volt egyszer egy gyermek, akinek az édesanyja meghalt, de a tehén alakot öltő ötlábú csoda életben tartotta, ellátta őt, csak annyit kellett tennie a fiúnak, hogy kicsavarja a szarvát, s máris volt mit ennie.

"Ezt megirigyelte a szomszédbeli öregasszony, akinek volt egy leánykája."

Egy asszony addig győzködte a jellegtelen apát, hogy vegye el feleségül, míg az (talán azért, hogy gyermekének "igaz" anyja legyen) beleegyezett.

A mostoha saját lányának mindig sok-sok finomságot csomagolt, míg a mostohafiának nem. Az pedig panaszkodott apjának, amivel csak súlyosabbá tette a helyzetet. A tehén viszont segített a fiún. A mostoha nem értette a dolgot, de lányával kifigyeltette, hogy ki vagy esetleg mi adni neki enni, majd rávette a férjét, hogy öljék meg a tehenet. A tehén azonban arra utasította a fiút, hogy ölje meg az anyját, és szökjenek el, így is történt.

Ez az alaptörténet, erre épülnek a két író beszélgetései. Szó esik a félelmekről, a gyávaságról, a mohóságról. Segített megértenem, hogy miért óvják gyermekeiket a szülők, s miért irigyek egymásra az emberekben ebben az igazságtalan világban. A szerzők megpróbálják átadni élettapasztalataikat az olvasóknak. Feltárják a népmese minden apró részletét, és az ezekkel összefüggő emberi kapcsolatokat.

"Vagy minden csoda, vagy semmi sem az... De itt besétál a képbe egy ötlábú tehén, és mostantól ez van, ezt kell szeretni."

Büky Dorottya - Feldmár András: A barna tehén fia
Jaffa Kiadó, Budapest - 2010
190 oldal, ára: 2940 Ft
Képek forrása: metropol.hu, konyves.blog.hu

2011. november 22., kedd

Ally Condie: Matched

19:39 0 Hozzászólás
Az új őszi megjelenések közül ez a könyv volt az, amit többen nagyon izgatottan vártunk. Először a borítója hívta fel magára a figyelmemet, a zöld ruhában, egy üveggömbbe zárt lány alakja. Vajon mit akar jelenteni ez az egész? Aztán a fülszövege is megfogott :
"A globális felmelegedés után a régi rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg. ..."

Ki ne lenne kíváncsi egy ilyen történetre, amikor sorba jelennek meg manapság a világvégéről szóló rémhírek? :o)

Ally Condie a Matched trilógiájával szinte berobbant a könyvpiacra és a New York Times bestseller listájára. A rajongók körmüket rágva várhatták a tavaly novemberben angolul megjelent első rész folytatását, ami előre láthatóan angolul november elsején kerül majd a boltok polcaira. Nekünk egy kicsit tovább kell várnunk, ha magyarul szeretnénk olvasni. A könyv utolsó lapján 2012 tavaszára "ígérte" a kiadó a folytatást. A trilógia befejező kötete pedig még messzebb van, 2012 novemberére van tervezve angolul.

Mint már olvashattátok, a jövőben vagyunk, ahol egy teljesen új társdalom jött létre. Nincs éhezés, nincs betegség, bűnözés, mindenkinek van munkája, de a kormány dönti el, hogy ki kivel házasodik meg, ki hol fog dolgozni és ki mikor hal meg. A lakók folyamatosan ellenőrzés alatt állnak, a "hivatalnokok" mumusa mindig ott leng a fejük fölött. Már abból probléma származhat, ha egy kisgyerek az első iskolai napján nem akar felszállni a légi vonatra, mennek is a kedves szomszédok jelentést tenni.
A 17 éves Cassia egy ilyen világban él. Izgatottan készül a Párosító Bankettjére, ahol kiderül majd, hogy ki lesz a férje. Legnagyobb döbbenetére és örömére, a legjobb barátjának a képe jelenik meg a monitoron. Igen ám, de aztán másnap egy új fiú képét látja és teljesen összezavarodik. Ráadásul Ky nem ismeretlen számára. ...


Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, kb. a feléig úgy éreztem, hogy jó-jó, 4 csillagos, de semmi extra. Jó olvasni, jól ír az írónő, tetszik a felépítése, átlátom a világképet, de valami hiányzik nekem belőle. Aztán azon kaptam magamat, hogy még enni is a könyvvel járok, egyszerűen nem tudtam letenni. És mikor este lefeküdtem aludni, a könyvön kattogott az agyam, milyen lenne egy ilyen társadalomban élni? A 4 csillag átváltott 5 csillaggá, faltam a sorokat és rettentően várom a folytatást. Mi lesz Cassia-val és Ky-al? Meg magával az egész táradalommal? Meddig működhet így az élet?

Nem akarom, hogy az unokám, a dédunokám, vagy bármely leszármazottam ilyen világban éljen. Lehet, hogy első körben szépnek és jónak tűnik, mert nincs éhezés, nincs bűnözés, nincs betegség, de ugyanakkor a embereknek nincs szabad akaratuk. Lehet, hogy a lehető legjobb párt találják meg neked, akivel tényleg összeilletek és egészséges gyermekek tucatjai születhetnek (szigorúan 31 éves korodig, mert utána már nem szülhet egy nő sem), de mi van akkor, ha te nem tökéletes párra vágysz? Biztos jó dolog az, hogy tudod 80 évesen meghalsz? Nem jobb egy kicsit bizonytalanságban élni? Néha olyan érzésem volt, mintha azt üzente volna az írónő, hogy bár vannak nagyon nagy problémák ebben a világban, de lehetne rosszabb is.

Ami rendesen szíven ütött az az, hogy nincsenek könyvek és versek. Egészen pontosan anno kiválasztottak 100 könyvet, 100 verset, 100 festményt és nesze nektek, a többit megsemmisítették. Ahogy belegondoltam, hogy vajon milyen művek veszhettek el? 100 db? Mi az? 100 könyvet elolvas egy ember akár 1 év alatt! ... Ó nem, én nem akarok ilyen világban élni.

Többször bevillant az olvasása közben a Rómeó és Júlia, továbbá Az Éhezők Viadala.
A Rómeó és Júlia azért, mert a 2 szerelmes itt sem lehet egymásé. Itt nem a szülők azok, akik elválasztják őket, hanem a társadalom görget eléjük akadályt.
Az Éhezők Viadala meg azért- senki se gondoljon arra, hogy a Matched egy véres könyv, mert nem így van!-, mert ott is egy olyan utópisztikus világ szerepel, ami hosszú távon életképtelen. Ott is megvan a fiatal lány, mint főszereplő, aki 2 fiú között őrlődik és felveszi a kesztyűt a kormány ellen. Másképp, de itt is ezek a momentumok megtalálhatóak. Ismétlem, nem véres a Matched egyáltalán, de egyből beugrott ez a párhuzam.

Nagyon jó a történet, megérte várni rá, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy olvassa el. Olvasmányos, jó a stílusa, jól van felépítve, bele tudsz feledkezni és egyszerűen rossz elszakadni az olvasásától. Én 2 nap alatt befaltam, de mindenhová vittem magammal, ahová csak tudtam. :o)
Izgatottan várom a Crossed magyar megjelenését, nagyon jó sorozat vette ezzel kezdetét.

Megjelenés: Matched (2010.)/ Matched- Egymáshoz rendelve (2011. Ciceró Könyvstúdió)
Oldalszám: 337
Ára: 2990
Az írónő oldala ITT.

2011. november 20., vasárnap

Bartók Péter: Apám

23:02 0 Hozzászólás

Mindig szerettem az életrajzi könyveket, amik egy-egy művész életútját, motivációit, mindennapjait mutatják be. Azt hiszem, így még közelebb kerülnek hozzánk, olvasókhoz, zene-, film- és irodalomszeretőkhöz. Izgalmas látni a szinte törvényszerű mérföldköveket, a fordulópontokat, vágyakat, terveket, érzéseket, találkozásokat, amik meghatározzák, befolyásolják az alkotók életét, művészetét.


Az Apám azonban nem hagyományos értelemben vett életrajzi könyv, hiszen éppúgy szól az írójáról, Bartók Béla fiáról, mint a zeneszerzőről. Megjelenik szemünk előtt egy kisfiú és egy apa szoros szövetsége. Megismerjük a Bartók család mindennapjait a kisfiú emlékein keresztül, visszarepülünk a harmincas évek Budapestjére, és a negyvenes évek Amerikájába. Elsősorban az embert mutatja be a könyv, csak másodsorban a művészt, de ahogy olvastam, végig azt éreztem, fontos ismerni ezeket a történeteket, hogy még jobban értsük a zeneműveket is.


Bartók Béla több arcával találkozhatunk a könyv oldalain. A munkájának élő emberrel; az apával, aki gondoskodott fiairól, és folyamatosan nevelte, tanította őket; a kissé bogaras művésszel, aki ellenezte a lemezjátszót, bár családjának megengedte, hogy néha használja – főleg, ha a zene a hallótávolságán kívül esett. Találkozunk a közönségét tisztelő előadóművésszel, a népdalkutatóval, a férjjel, aki második feleségére, Pásztory Dittára, mint művészre is büszke volt, s akinek III. zongoraversenyét írta.


Bartók Péter egész kisgyerekkoráig visszatekint emlékeiben. Visszaemlékezik azokra a pillanatokra, amikor apja írni és olvasni tanította, Kodály Zoltánra, aki gyakran tette tiszteletét otthonukban, a svájci hegyekben tett családi kirándulásokra. Megismerhetjük, hogy tanult Bartók önszorgalomból nyelveket, hogy élt a falusi emberek közt, miközben éneküket figyelte, hogy élte meg a II. világháború borzalmait, miért döntött Amerika mellett, és milyen egészségügyi, anyagi és művészi problémákkal küszködött nap, mint nap élete utolsó éveiben.


Lenyűgöző könyv, faltam minden sorát. Bartók Péter olyan átütő tisztelettel és szeretettel beszél végig apjáról, amely sokunk számára példaértékű lehet: „Az élet elképzelhetetlen volt nélküle; nem tudtam olyan világot kitalálni, melynek ő ne lett volna része. És a sok szomorúság és gyász után, amit oly korán, alkotó ereje teljében bekövetkezett távozása okozott, rá kellett jönnöm, hogy valójában nem hagyott el bennünket. Tovább él a műveiben, s azok örökre itt maradnak. Apám volt a legcsodálatosabb ember, akit valaha ismertem.”


És egy kis kuriózum: http://www.youtube.com/watch?v=pFLM21f6imE


Bartók Péter: Apám
Kiadó: Editio Musica Budapest / Oldalszám: 324 oldal / Fordította: Péteri Judit / Ár: 4000 Ft


2011. november 17., csütörtök

Karla Schneider- Claudia Carls: Cinege Mici meséje

9:37 0 Hozzászólás
Néha úgy érzem, hogy annyi mesét olvastam már eddigi életem során, hogy sok újdonságot már nem tudnak nekem mutatni, de Karla Schneidernek és Claudia Carlsnak sikerült. :o)
Már a könyv borítójának a megpillantásakor mosolyra húzódott a szám és nem éppen felnőttekhez méltóan, de felsóhajtottam, "Atya ég! Mi lesz ebből?". Magam előtt már láttam Gyerkőcömet a később majd megtudjátok mivel a lábán és úgy csúszkálva a havon. Persze mellettem ülve egy szem fiam szemei azonnal elkerekedtek, majd hahotázva nevetni kezdett, ahogy megértette mit is lát. Értem mindezt arra, hogy egy lány látható rajta, serpenyővel a lábain, egy rakás szoknyával és nemtudommégmivel maga köré csavarva. Később kiderült, hogy az a bizonyos nemtudommégmivel az nem más, mint egy dunna. Igen, dunna a fejére csavarva. Na de mi célból, meg egyáltalán miért is? Mindenesetre rápillantva a borítóra, majd lapozva egyet, már értünk mindent. (Azt meg kell jegyeznem, hogy Gyerkőcömmel serényen találgattuk, hogy mi is lehet az a fehér valami a fején, ő váltig állította, hogy takaró, de én egyszerűen nem tudtam elhinni. Ennyit a szülők fantáziájáról. Neki volt végülis igaza.)

Kiadó: Manó Könyvek
Oldalszám: 32
Ára: 2490
Laposfölde királyának udvari bolondja nyugdíjba vonult. Igen kérem, nyugdíjba. Hogy eddig senki se gondolt arra, hogy az udvari bolondoknak is jár a nyugdíj? Hát akkor most tessék elképzelni! Szóval a bácsi abbahagyta az udvari bolondságot (szívből kívánom neki, hogy valahol Hawaii környékén süttesse a hasát és ne szegénységben tengődjön nyugdíjas éveiben), de a posztot valakinek be kell töltenie.
Mint ahogy a legtöbb mese alapján számítani lehet rá, 3-an tesznek próbát. 2 fiú és egy lány. Lány, mint udvari bolond? Miért is ne? 
,,Mindig kell, hogy legyen egy legelső"
- mint ahogy a könyvben is olvasható. 
Gondolom nem árulok el nagy titkot ha leírom, hogy az a lány nem más, mint Cinege Mici, a borítón is szereplő dunnás lány.

Valahogy a mesékben mindig próbálok a látható tények mögé nézni, hogy mi a tanulsága. A Cinege Mici meséjében igazán az, hogy légy az, aki vagy. Ne akarj más lenni, megjátszani magadat azért, hogy elérj valamit, egyszerűen csak add önmagadat.
Nincs szó gonosz szereplőkről, az egész mese nagyon egyszerű, nem is hosszú, esti alvásokhoz szerintem pont megfelelő. Aranyos, bájos és újdonságot nyújtott, ami úgy érzem, hogy nem is olyan könnyű dolog manapság.
Claudia Carls illusztrációi pedig nagyon vidámak, színesek, remekül kiegészítik ezt a kicsit bohókás történetet.

2011. november 14., hétfő

Hedvig

5:46 0 Hozzászólás
Vrabec Mária: Hedvig

Sokunknak ismerősen csenghet a Malina Hedvig név - nem csoda, hiszen pár éve tele volt vele a média, ám az utóbbi időben is fel-felröppen egy-egy hír az ügyével kapcsolatban.
Bevallom, amikor olvasásra választottam a Hedvig c. könyvet, én nem tudtam felidézni a pontos sztorit. A könyv első néhány oldalát követően azonban hamar beugrott az egész: ja, tényleg, ő az a magyar lány, akit megvertek Szlovákiában!
2006-ban és 2007-ben többször is feltűnt a hírekben, aztán csökkent a médiaérdeklődés. 

Ez a könyv a Hedvig saját elbeszélésén, illetve pszichiátere és ügyvédje véleményén alapul. Felváltva szólalnak meg és mesélik el a 2006-ban történt eseményeket, majd a kiváltott visszhangról, a nyomozásról beszélnek. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet ezt az egészet feldolgozni, és most nem "csak" arra a nyitrai délelőttre gondolok, hanem az azt követő évekre és a Hedviget ért vádakra. Nem akarok nagyon belemenni a történetbe, de számomra voltak benne igen elképesztő részleteket, melyeket leginkább egy szenzációhajhász amcsi moziba tudtam volna elképzelni. 
Ami a biztonságunkat és az emberi élet értékét illeti, eddig sem voltak illúzióim, de most mégis megborzongtam a gondolatra, hogy milyen védtelenek lehetünk...

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy ez a könyv gyakorlatilag befejezetlen, hiszen az ügy végére a mai napig sem sikerült pontot tenni.

A könyv valóságtartamára vonatkozóan semmiképpen nem szeretnék állást foglalni (hiszen azt ki tudhatja biztosan?), mindenesetre érdekes könyvnek találtam.



9/10

Kiadó: LOAR S.RO.
Kiadáséve: 2010.
Oldalak száma: 218

2011. november 12., szombat

Susanna Lehner: Az aranypárducok ébredése

9:36 0 Hozzászólás
Mindig kicsit nehéz dolog, amikor magyar szerző munkájáról írok véleményt, különösen abban az esetben, ha az író személyében egy nagyon kedves embert ismerhettem meg. Jelen esetben Susanna Lehner az, aki megajándékozott az első megjelent történetével és egy kicsit a szívemhez is nőtt az írónő, a közvetlen, őszinte stílusa miatt a levelezéseink alapján.

Az aranypárducok ébredése megfelel (mondhatni) a mai divatnak. Boszorkányok, vámpírok, démonok, lidércek szerepelnek benne, de nem ifjúsági irodalom kategóriájában. Fellelhető egy kis A Da Vinci-kód, Indiana Jones és Lőrincz L. László hatás is. Kicsit olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha az írónő nagyon-nagyon meg szerette volna mutatni, hogy mennyire jó, ezért belevett minden ütős dolgot, amivel mozgalmassá tudta tenni a szálakat. Szerintem emiatt túl vegyes és túl mozgalmas lett a történet.

De akkor a könyvről.
Nagyon jól indult, az első pár oldal után sikerült elérnie azt, hogy falni kezdtem a sorokat és magam is megdöbbentem amikor magamhoz tértem és láttam, hogy lassan már a 100. oldal környékén járok, holott csak most kezdtem el az olvasását.
Susanna Lehner nagyon jól fogalmaz és ír. Mintha a cselekmények jobban ki lettek volna dolgozva, mint a karakterek, de ezektől függetlenül a könyv első fele nagyon bejött. Igaz, hogy voltak benne olyan elemek, amiket furának tartottam, na de az írói szabadság, az írói szabadság. :o)
Viszont a második felétől valahogy egyre nehezebben csúszott. Nem sikerült már úgy magával ragadnia attól függetlenül, hogy éreztem, az írónő továbbra is próbált megtenni mindent azért, hogy az olvasót lekösse.

Kiadó: Ad Librum
Oldalszám: 300
Ára: 2990
Facebook oldal ITT
Megvásárolható ITT
2014-ben veszi kezdetét a történet, amikor is Amritát, a boszorkányt azzal bízzák meg, hogy felkutasson egy ikerpárt, akik nagyon fontosak lennének a Gonosz feletti győzedelmeskedés miatt. Igen ám, de ez nem olyan egyszerű. Ugyanis a születésük napján, 1984-ben Eriket és Esztert elválasztották egymástól és a szüleiktől is. Egymásról mit se tudva cseperedtek fel a világ más-más pontjain.
A könyv olvasása közben, hol a történet játszódásakor levő jelenben vagyunk, hol a múltban és így áll össze a történet.
Miközben Amrita országokon keresztül nyomoz, a szerelem se hagyja nyugodni Morgan, a szexi vámpír személyében. A bibi csak annyi, hogy a kapcsolatuk nem teljesedhet be. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha Morgan többet tud, mint maga Amrita és nála van a nyerő kártya?

Mint írtam, a történet a közeli jövőben játszódik, de folyamatosan feltárul a múlt is. Mindezeket az írónő nagyon jól összehangolta, nem találtam zavarónak az ide-oda való ugrálást az időben, végig követhetőnek tartottam.
És bár Londonban veszi kezdetét a cselekmény, amolyan nemzetközi szálai is vannak, de mégis Magyarország köré szövődik minden. Nagyon-nagyon tetszett, hogy az írónő olyan tényeket is belevett a magyarok eredetéről, amikről én őszintén szólva nem is hallottam, olvastam még. Ez a szál rendkívül érdekes volt, olvasnék még róla bővebben is. Ekkor éreztem igazán, hogy mennyi munkája van benne, hogy nem egy összecsapott történetről van szó, hanem egy jól kidolgozottról, jól felépítettről, amiben vannak buktatók, de azért ezeken át lehet lendülni.
A másik ami nagyon tetszett, az a táltosok belevétele a történetbe. Ettől olyan hazai illata lett az egésznek.

Szóval a történet első felével maximálisan elégedett voltam, nagyon sok pozitívumot fel lehet sorolni, de a második felében hanyatlás következett be. Nem tudott már annyira magával sodorni és 2 olyan esemény is volt, ami nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Mind a kettő Amrita és Morgan kapcsolatához fűződik. Én máshogy szerettem volna olvasni a történetüket és leginkább a végét.

Összességében nézve, egy első könyves írótól a problémáim ellenére is jó indításnak tartom. Nem maximális, de a közepesnél jobb. És ami nagyon plusz dolog, hogy tudott újat mondani, újdonságot nyújtani az olvasóknak. Egyedi elemek is megtalálhatóak a történetében, szóval remélem senki kedvét nem vettem el, tessék igenis próbát tenni az elolvasásával!
A szereplőink felnőttek, szóval nem ifjúsági irodalomról van szó, műfaját tekintve pedig inkább spirituális kalandregény, mint fantasy.

Az írónőről tudni lehet, hogy évekig újságíróként dolgozott, jelenleg ügyvédként tevékenykedik és filmkritikákat is ír. Továbbá trilógiának van tervezve a történet, így senki se gondolja, hogy bár lezártnak is tarthatnánk a könyv végét, nem az. ;o)

2011. november 11., péntek

John Steinbeck: Egerek és emberek

8:00 0 Hozzászólás
Kedvencem! Csupán ezt írnám róla, ha egy szóval kéne jellemeznem. Láttam színházban, megnéztem filmen, olvastam könyvben. A hatása mindig ugyanaz. Nagyon jó, bár kegyetlen történet!

Két vándormunkás, George és Lennie a főszereplők, akik mindig tanyáknál keresnek munkát. George alacsony, vékony, okos ember, Lennie pont az ellentéte: hatalmas darab, erős, keményen dolgozik, de sajnos szellemi fogyatékos. Gyermeki lelke,  túlzott szeretete és igazságérzete miatt, gyakran bajba keverednek. A tanyán már érkezésük napján kivívják a kötekedő Curley ellenszenvét, aki amúgy a gazda fia, és akinek csinos, "férficsábász" felesége van.
A szereplők mind külön karakterek, nagyon jól megformáltak. Pl. a néger istállószolga, aki nem lakhat együtt a többiekkel, vagy Candy, az idős ember, akit arra kényszerítenek, hogy lője le öreg-beteg kutyáját... stb. Ugyanakkor az elvágyódás, a jobb élet utáni vágy az, ami jellemzi a szerencsétlen sorsú, szegény embereket. Ld. "Lesz egy kis házunk, ahol majd tengerinyulakat nevelünk..." Vagy, amikor Curley felesége előadja, hogy ő akár moziszínésznő is lehetett volna.
Persze előre lehet tudni, hogy tragédiába torkollik a történet, és Lennie, holott tulajdonképpen "semmi rosszat nem tesz", nagy bajba kerül. 
A vége meg, George váratlan döntése, egyszerűen megrázó és fájdalmas...!

Ajánlom mindenkinek, szerintem alapmű, és akárhányszor olvasom, sosem tudom megunni és mindig nagy hatással van rám! Nem hosszú könyv, alig több mint 100 oldal, hamar elolvasható!

John Steinbeck először 1937-ben, az Egerek és emberek című kisregényével hódította meg a közönséget. Kegyetlen, embertelen világról szól a mű, két mezőgazdasági vándormunkás, George és Lennie világáról. Hétköznapi természetességgel élik tragikus életüket, melyben az emberhez méltó élet csupán távoli, megvalósíthatatlan ábránd – s mégis az egyetlen, ami értelmet, célt ad életüknek, még elérhetetlen voltában is. (moly.hu)

2011. november 10., csütörtök

Szembenézni a rákkal..

6:00 0 Hozzászólás
A neten rendeltem ezt a könyvet még régebben, és emlékszem, mennyire csalódott voltam, hogy a 120 oldalból körülbelül 33 oldal maga a napló, a többi vers. Versek, amiket Joanna írt.
Talán emiatt is állt a polcomon ennyi ideig, de most nem akartam hosszú könyvbe kezdeni, így azt gondoltam, most jött el az ideje..

És akkor most kicsit visszakoznék. Bár maga a napló alig több, mint 30 oldal, az a 30 oldal olyan tömény, és fájdalmas, hogy azt hiszem nem is bírtam volna sokkal többet olvasni belőle.

Joannát 20 évesen megtámadja a gerincrák. Ez így már önmagában egy mérhetetlenül tragikus esemény, de amin Joanna és a családja keresztül megy a diagnózisig elvezető úton, az borzalmasan megrázó. Az ember akarva-akaratlanul is átérzi a fiatal lány szenvedéseit és fájdalmait, ezért is írtam, hogy rettentően tömény a könyv.

Egyik orvosa, Jacekuczak professzor szorgalmazta a versei és a napló kiadását könyv formájában, ami nagyon tanulságos olvasmány lehet az esetleges sorstársai számára is, de az egészséges, a mindennapok átlagos problémáival küzdő emberek számára is. 
Ugyanis a naplót olvasva zuhant rám az érzés, hogy mennyire nem tudjuk megbecsülni azt, amink van. És hogy csak akkor érezzük mennyire fontos nekünk valami, ha veszélybe kerül, vagy ha elveszítjük. Ez mindenre igaz az életben, de az egészségünkre mindenképp. És lehet, hogy klisé, de hogy mennyire így van, azt a könyv olvasása után mindenki a bőrén érezheti.
"Szeretnék fölkelni, felöltözni és járni. Sétálni. De előbb szeretnék felöltözni. Ez az én fájdalmas vágyam. Szeretnék egy nadrágot felvenni vagy egy hosszú szoknyát és egy blúzt vagy egy pulóvert. Szeretnék kinézni valahogy: ruhában, cipőben. Éppen ez az. A cipő. Cipőben lenni és járni.[..] Milyen szép lenne! Az eszem fáj ezektől az ábrándoktól. Már két éve nem tudok fölkelni, felöltözni, járni. [..] Blúzokról és bugyikról álmodozom, harisnyákról és pulóverekről. Olyan dolgokról, amelyek idegenek lettek számomra. Szeretném ezeket megérinteni, simogatni, letenni magam mellé, és nézni rájuk. És semmi mást."

  • Joanna Drazba: A szempillák függönyén túl
  • Kiadó: Pont Kiadó 
  • Oldalszám: 120



2011. november 9., szerda

Csernus Imre: Felnőtt húsleves

21:25 0 Hozzászólás
Talán nem túlzok, ha azt mondom Csernus neve mára már fogalom. Aki egy kicsit is foglalkozik magával, vagy akit kicsit is érdekel a lélektan,  biztosan találkozott Vele valamilyen formában. Én először tévében láttam, nem volt szimpatikus, később kezembe került a Drogma - nem tudtam letenni, többször is megforgattam, ittam minden szavát. Vonzott, de mégis taszított és nem kerestem a könyveit. Azt hiszem túl igazak és túl mélyek a mondatai, nem éreztem magam elég felkészültnek. 
Ezt a könyvet ajándékba kaptam. Megettem és kiittam. Életszerű és finom ételillatú. Barátok beszélgetnek, érett férfiak az életről, arról hogyan jutottak oda, ahol épp állnak. Legyen az épp siker vagy kudarc. Hétköznapi trécselések, férfiak egymás között. Ugyanúgy, mint én és a barátnőim. 
"Hogy csinálod a húslevest?" "Mi lesz az ebéd?" "És tényleg mond, miért nem tudnak az emberek boldogok lenni?" "Kiegyensúlyozottnak látszol." "Pedig hidd el, megvívom mindennap a magam csatáit." "Hát elhiszem, én is."

Egyszerű hétköznapi beszélgetések, hétköznapi gondolatmenetekkel, na de mennyi minden tud ki kerekedni belőlük! Akár a főfogásból indulunk ki, akár a kávéból. 

"A szerző személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdeni az őszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfőz..."

2011. november 8., kedd

Elmosódó önarckép

8:02 0 Hozzászólás
"Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség, ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a  bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok, mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság."

Isabel Allende: Elmosódó önarckép

Mióta tudomást szereztem Isabel Allende létezéséről, vonzanak a könyvei, így szépen sorjában meg is szereztem mindet. A saját bevallása szerint feminista chile-i írónő már a választott könyvcímekkel is megdolgoztatja a képzelőerőmet és a kíváncsiságomat.
Az első, amivel jelentkezem, egy nő, Aurora de Valle életéről szól. Igazából családregénynek is tekinthető, hiszen jóindulattal három generációt is megismerhetünk a könyv lapjain. A történet az 1860-as években kezdődik és 1910-ig követjük Aurora, illetve szülei életét. Aurora származása már önmagában is megér egy misét: nagyapja Amerikába bevándorolt kínai orvos, nagyanyja lecsúszott amerikai, anyját pedig a kor legszebb amerikai nőjének titulálták. A könyv egy e/1-ben elbeszélt emlékirat, Aurora elbeszélése arról, hogy ki ő honnan is jött, hogyan vált azzá, aki. 
Az írónő érdekes szereplőket vonultat fel a regény során, ám szinte egyikkel sem ismerkedünk meg mélységeiben. Az biztos, hogy úgy tűnik, mindenki megkapja, amit érdemel. Közben Chile történelmének egy szeletkéjébe is belelátunk, különösen ami a Peruval és Bolíviával való konfliktusait illeti az 1800-as évek második felében.

Nagyon tetszett ez a könyv, mert jól szórakoztam, mindig érdekelt, mi történik a következő oldalon. A történet elég sietősnek tűnik, mivel viszonylag hosszú és eseménydús időszakot beszél el kisebb terjedelemben, de ha éppen nincsen kedvünk nagyon mélázni és elemezgetni, akkor szuper. Mert nagyon olvasmányos, a stílus lendületes. 
Szóval sor fog kerülni a többi könyvre is, ez egy remek kezdés volt. 

Azt képzelem, hogy itt meséli el az egyik történetét

10/10

Follow Us @soratemplates